Szilvásy: nem bátorít a Fidesz, nyugodt ünnep lesz
A szélsőséges erők fideszes támogatásának csökkenése nyugodt ünneplést eredményezhet március 15-én – mondta Szilvásy György. A Népszavának adott interjúban közölte: inkább a vidéki helyszíneken erősödhet majd a radikálisok jelenléte.
2008. március 15. © Stiller Ákos |
A miniszter szerint a legnagyobb ellenzéki pártnál továbbra is megmaradt a kettős beszéd és a szélsőjobb megszólítása, hogy szavazóikat maguk mögött tudhassák, de ez már nem jelenti a nyílt utcai agresszió támogatását. Arra a kérdésre, hogy a támogatás hiánya érződik-e a szélsőségesek szervezkedésén, Szilvásy György azt válaszolva, "egyértelmű, hogy érzékelik a támogatás hiányát".
A miniszter úgy látja, hogy az ilyen kezdeményezések, főleg ami az agresszivitásra vonatkozik, elszigeteltebbé váltak, és inkább a vidéki helyszíneken erősödhet majd a radikálisok jelenléte. "Fönntartom azonban azt az állításomat, amit az első zavargások idején mondtam 2006-ban: úgy tűnik, Magyarországon mindig van néhány száz ember, aki csak azért megy ki az utcára, hogy balhézzon". Szerinte nem mindegy, hogy van-e biztatásuk vagy sem.
Szilvásy szerint nem csak a bátorítás, a társadalmi támogatás sincs mögöttük, de az anyagi támogatások is elapadni látszanak. "Azt remélem, hogy ez a március 15-e újra arról szól, hogyan ünnepelnek az emberek, semmint arról, hogyan akadályoznak vagy szüntetnek meg különböző atrocitásokat az illetékes szervezetek és hatóságok" - fogalmazott a politikus, aki szerint azért erre is készülni kell.