Euróövezet: rekordütemben csökkentek az ipari megrendelések

1 perc

2009.03.27. 11:11

Az euróövezetben januárban rekordütemben, 34,1 százalékkal csökkentek az iparnak adott megrendelések az egy évvel korábbihoz képest, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken. Decemberben 23,8 százalékos volt a tizenkét havi visszaesés.

Az egész EU-ban 30,7 százalékos volt a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, a decemberi, 24,0 százalékos tizenkét havi visszaesés után. A megrendelések tavaly nyár óta fogyatkoznak, a visszaesés üteme októberben váltott kétszámjegyűre.

Az egész EU-ban Szlovákiában és Szlovéniában fogytak meg a legjobban az iparnak adott megrendelések januárban: mindkét országban 38,4 százalékkal tavaly januárhoz viszonyítva. Erős második helyezett Németország, 37,7 százalékos visszaeséssel. Magyarország, az EU statisztikai hivatalának tudomása szerint 32,4 százalékos visszaeséssel, nincs is a legrosszabbak között, ennél nagyobb ütemben csökkent a kereslet Spanyolországban, Litvániában, Hollandiában, Romániában és Svédországban is.

Meglepetésre viszonylag jól teljesített Írország és Nagy-Britannia, ahol csak 7,2 százalékkal, illetve 11,4 százalékkal volt kevesebb az ipari megrendelés az egy évvel korábbinál.

A pénteki jelentés nem tartalmazza az összes EU-tagállam adatát. Csehországban 26,6 százalékkal, Lengyelországban 19,2 százalékkal kevesebb volt az ipari megrendelés, mint tavaly januárban. Havi összehasonlításban viszont javult a helyzet az euróövezetben: az ipari megrendelések 3,4 százalékkal maradtak el a decemberitől, miután decemberben 8,0 százalékkal, novemberben 9,4 százalékkal fogyatkoztak, rendre az előző hónaphoz képest. Az egész EU átlagában a kereslet csökkenése 2,2 százalékosra lassult a decemberi, 6,8 százalékos mínuszról. Havi egybevetésben Szlovákia a vesztesek középmezőnyében volt, 6,5 százalékos havi csökkenéssel a decemberi, 10,9 százalékos mínusz után. Németországban a visszaesés 7,6 százalékra lassult 8,1 százalékról, Magyarországon viszont 6,5 százalékos többlet volt decemberhez képest, a decemberi, 15,3 százalékos csökkenés után.

Csehországban 2,4 százalékkal nőttek az ipari megrendelések decemberhez képest, miután decemberben 0,3 százalékkal, előtte novemberben 13,0 százalékkal csökkentek, Lengyelországban 3,3 százalékkal csökkentek a novemberi, 3,7 százalékos havi visszaesés után.