Nyilvánosan soha nem derült fény arra, mi okozta a koppenhágai járat 1971. augusztus 28-ai katasztrófáját, amelynek során az egyik legismertebb pilótát, Szentgyörgyi Dezsőt veszítettük el. Három héttel később, szeptember 16-án egy TU–134 típusú repülőgép zuhant le Kijev közelében. Ennek a járatnak a fedélzeti okmányait én magam készítettem el, és még nem is értesültünk a baleset híréről, amikor két „civil” megjelent Ferihegyen, és egyetlen szó nélkül elvitte a papírokat a forgalmi irodából. 1975. január 15-én Ferihegyen járt szerencsétlenül egy IL–18-as repülőgép. 1975. szeptember 30-án Bejrút partjai előtt – minden bizonnyal – lelőttek egy TU–154-est, amelynek parancsnoka Pintér János volt. Navigare necesse est, mondta a személyzet temetésén, az üres koporsók előtt a Malév akkori vezérigazgatója, de természetesen nem beszélt arról, hogy semmilyen kísérletet nem tettek a baleset okainak megismerése és a roncsok kiemelése érdekében. 1977. október 21-én egy TU–134-es gép a bukaresti leszállás előtt szenvedett katasztrófát, amelynek okai, amint a cikk írja, ismeretlenek. Valamennyi pilótát és légiutas-kísérőt személyesen ismertem, tartozunk nekik annyival, hogy legalább ma, évtizedekkel az esetek után ne titkolózzunk tovább. Ám a nyilvánosság próbálkozásai különös módon megtörnek a Nemzeti Közlekedési Hatóság visszautasításán. Én is többször elszántam magam egy, a balesetekről szóló könyv írására, ám kísérleteimet minden érintett hivatal elhárította. Vajon milyen vélt érdekek húzódhatnak meg e mögött? Minden elismerésem Gecsényi Lajosé, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójáé, aki újra meg újra megpróbálja a lehetetlent. Én magam is ezt teszem.
ODZE GYÖRGY
(BUDAPEST)
