Nem tetszik az amerikaiaknak Soros legújabb jótékonykodása

1 perc

2009.08.12. 12:21

Soros György, magyar származású milliárdos 35 millió dolláros adományt ad New York állam hátrányos helyzetű gyermekeinek, amelynek keretében 200 dollárt kap készhez minden rászoruló. De ez nem mindenkinek tetszik.

A program mintegy 850 ezer gyermeket érint New York államban. Soros adománya az állam iskolakezdési segélyprogramját egészíti ki. Ezen túl a filantróp további 140 millió dollárnyi keretet ajánlott fel New York állam rászoruló családokat támogató programjai részére. Az ilyen célra fordítható források 20 százalékát állja Soros, a többit az államnak kellene.

A jótékonykodás azonban némi ellenszenvet váltott ki – írja a Time. A családoknak juttatandó egyszeri, 200 dolláros adományt a gyermekek iskolakezdéshez szükséges tanszerek megvásárlására kellene költeni. Többen azonban kritizálták Soros jótékonykodását, hiszen a pénzadomány igénybevételét semmiféle olyan feltételhez nem kötötte, amely garantálná, hogy a családok a pénzt rendeltetésüknek megfelelően költsék el – vélekedtek. Soros viszont úgy gondolja, ennél magasabb összegű egyszeri összegnél lett volna indokolt a feltételek kikötése.

Az adományozásról szólva, a Time-nak adott interjújában elmondta: az ilyen adományok befolyásolhatják a hivatalok pénzköltését is. Mivel a magánadományok általában célorientáltak, ez a konstrukció arra ösztönzi az állami szerveket, hogy olyan területekre csoportosítsanak több pénzt, amire önmaguktól nem költenének.

A jelen helyzetben, amikor a válság miatt a hagyományos források is szűkösek, a filantrópoknak méginkább fel kell lépniük, vagyis akiknek módjukban áll, nagyobb felelősséget kell vállalniuk, mint normális esetben – vélekedett Soros. Ez a válság más mint a korábbiak és az egyik legkomolyabb, amivel valaha szembe néztünk, utóhatásai pedig még sokáig érződni fognak. Ez a krízis egy korszaknak vetett véget, amelyet egy komoly korrekció követ. Azok, akik azt hiszik, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba, nem értik mi történik – hangsúlyozta a milliárdos.