Portré: Péterfy Bori

Horváth Szabolcs

Bár nagyapja református lelkész volt, a szülei őt már nem nevelték vallásosan. Nagyobb hatással volt élete alakulására az a szellemi örökség, amit az erdélyi költő dédapa és nagyapa, Áprily Lajos és Jékely Zoltán, illetve az előadóművész nagymama, Jancsó Adrienne hagyott rá. A papa Péterfy László szobrászművész, több rokona íróként vált ismertté. Őt már kisiskolásként is a reflektorfény vonzotta, a ritmikus sportgimnasztika, érettebb fejjel pedig a József Attila Gimnázium színjátszó köre. A biztató kezdeteket nem követte hagyományos karrier, a Színművészetire második próbálkozásra sem vették fel. Annál gyorsabb és látványosabb volt az előmenetele az alternatív színjátszó műhelyek világában. Dolgozott a Szkénében, az Arvisura Színházi Társaságban és a Merlinben is. Egyik alapítója volt a Pintér Béla Társulatnak, és 10 évig a Krétakör színház tagjaként láthatta a közönség. Alföldi Róbert főigazgató 2008-ban a Nemzeti Színházhoz szerződtette A jég című előadásban nyújtott alakítása miatt. „Régen talán voltak szerepálmaim, de aztán rájöttem, hogy hiába kapok meg egy szuper szerepet, ha az előadás maga nem elég jó. Én nem szerepekre vágyom, hanem jó rendezőkre, jó előadásokra, jó csapatmunkára” – fogalmaz a filmekben is gyakran feltűnő színésznő. Énekesi pályáját az Amorf ördögök együttes előadójaként kezdte, három éve pedig saját zenekarával, a Péterfy Bori & Love Banddel játszik, amelynek nemrég jelent meg a harmadik nagylemeze. Előadóművészi munkásságát két éve köztársasági lovagkereszttel is elismerték.

A fotóművészként dolgozó férjével egy budapesti, erzsébetvárosi bérházban élő színésznő egyik fő kikapcsolódása, egyben közlekedési módja a biciklizés.

– Annak idején kétszer is elhajtották a színművészeti felvételijén. Dacból tartott ki, és lett csak azért is színész?

– Aki dacból csinál bármit is, az önmaga ellensége. A felvételin meg tényleg rossz voltam. Mint említettem, későn érő vagyok. Az elutasítások inkább félelmet váltottak ki belőlem. Csakhogy az a belső kényszer, ami általában minden döntésemben vezérel, nem hagyott nyugodni. De ugye azért nem baj, hogy ezt a pályát választottam?

– Sőt, inkább hálásak vagyunk érte! Ahogyan a szakma és a közönség is visszaigazolta döntése helyességét, úgy önben is tudatosult már, hogy biztos helye van a pályán?

– Ez olyan pálya, hogy az ember sosem érezheti biztonságban magát. Bármikor bármi megtörténhet. Ezért is örülök annak, hogy több dolgot csinálhatok, több lábon állok.

– Mit gondol, ha anno nem az alternatív színjátszó műhelyekben kezdi, ma ön is tagja lenne annak a csepűrágóelitnek, amelyik szépen beilleszkedett a kőszínházak establishmentjébe?

– Nem kizárt, a színészek és a színházak működése végül is nagyjából mindenütt egyforma. Mi színészek olyanok vagyunk, mint a gyerekek, gyakorlatilag mindenre kaphatók vagyunk, csak játszhassunk. Vagyis elég könnyű boldoggá tenni minket.

– Ön is sokat boldogította a közönséget ruhátlan színpadi megjelenéseivel. Ha a saját meztelensége nem is feszélyezi, mások pőresége sem hozza zavarba?

– A Krétakörben vagy a Pintér-társulatban elképesztő bizalom volt közöttünk, nagyjából olyan, mint a cirkuszban az akrobaták között. A színésznek a teste meg a lelke a munkaeszköze. Az a művész, aki bármely területen szégyenlős, a közönségből is kínos érzéseket fog kiváltani. Szóval, szerintem be kell vállalni. Egyébként is ijesztő a magyarok prüdériája.

– Azért ön sem teljesen oldott, már a telefonban aggódott amiatt, milyen fotó kerül majd e cikk mellé önről a rovatunk amúgy meglehetősen aprócska fényképhelyére.

– Ez egészen más kérdés. Szerintem teljesen normális, ha egy nő kényes arra, milyen kép jelenik meg róla. Ha azt hallom, hogy jön majd egy fotós, aki lekattint interjú közben a félhomályos kávézóban, megijedek. Ki tudja, honnan rohanok az interjúra, smink nélkül, fáradtan. Figyelnem kell ezekre a dolgokra, elvégre színésznő vagyok.

– Meg termék is – legalábbis korábban ezt mondta magáról. Ha termék, mennyibe kerül?

– Ha valami jó dologra hívnak, akkor semmibe, arcomat adtam például több biciklis kampányhoz, és más jó dolgokért küzdő civilszervezetek különböző akcióihoz. Egy picit az LMP-nek is besegítettem az indulásnál. Aztán kihátráltam, nem nekem való a politika. De ahhoz, hogy az ember pénzt is keressen, általában elég gagyi és vállalhatatlan dolgokat is meg kell csinálni.

– Önnek legutóbb mikor kellett ilyet tennie?

– Én kerülöm az ilyesmit. Hívtak főzős, pókerezős és mindenféle egyéb celebműsorokba is, de engem ez az egész bulvárvilág nem érdekel. Tévét nem nagyon nézek, a bulvárlapoknak meg csak a címlapjait látom a benzinkútnál. Nem is igazán értem, hogyan tudott ez az egész nálunk ennyire túlburjánzani.

– Akkor is így utálja a sztárok világát, amikor a tévében, rádióban az ön dalait játsszák? Olyankor együtt dúdol magával, vagy gyorsan más adóra kapcsol?

– Az attól függ. Ha olyan dalom szól, amit szeretek, meghallgatom. De nagyon tud zavarni, ha azt érzem, hogy tök másképp kellett volna valamit felénekelni. A nagyon népszerű Hajolj bele a hajamba például éppenséggel nem tartozik a kedvenceim közé. De a Vámpír című számomat például imádom.

– A táncos énjével jobban ki van békülve, mint az énekesivel? Nemrég úgy nyilatkozott, sajnálja, hogy nem korábban talált rá a rúdtáncra. Ez most komoly? Mert viccnek kicsit durván hangzik a Nemzeti színészétől.

– Miért? Tök szuper dolog a rúdtánc. Keressenek csak rá a YouTube-on, igazán különleges sportág. Olyan dolgok vannak benne, amik engem mindig izgattak.

– Ezzel bizonyára sok férfi is így van.

– Félreértik, a profik – köztük férfiak is – szinte artistaügyességgel mozognak. Persze a nők esetében több benne az erotika, mégis, ha húsz évvel ezelőtt rátaláltam volna, azóta is éjjel-nappal rúdtáncra járnék.

– Az életben is olyan laza, mint a legutóbbi filmszerepében, a Polygamyban, a rúdon?

– Látszólag lehet, hogy így van, valójában állandóan kétkedő, önmagamat gyötrő ember vagyok. David Lynch azt írta, hogy a siker magányossá és paranoiássá tesz. Azt hiszem, ebben lehet némi igazság, bár szerintem ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek az alkotáshoz.

– Nem akarunk hinni a füleinknek, a sikerei csúcsán álló Péterfy Borit kételyek gyötrik!?

– Nagyon keményen dolgozom, és per pillanat, jobbára sikeres is vagyok. De tisztában vagyok azzal, hogy ez múlandó dolog, és lehet, hogy már a jövő héten vége szakad. De végül is nem ez a lényeg, hanem az, hogy jó és izgalmas dolgokat csináljak. Olyanokat, amik előre- visznek, hogy értelmes dolgokkal töltsem az időmet.

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS