Áll a bál Gyöngyöspatán
Lemondott polgármester, félkatonai szervezetek, evakuálás, tömegverekedés. Ha egy hónap alatt nem is vált Gyöngyöspata Magyarország Szomáliájává, egyre többen szeretnék annak láttatni, a hangulat pedig továbbra is feszült. Mindeközben a kormány tehetetlen.
Az, hogy egy településen tömegverekedés tör ki, sajnos nem ritka jelenség Magyarországon. A gyöngyöspatai incidens azonban más, mondhatni, rendkívüli: a faluban élő helybéli romák csaptak össze nem odavalósi, de napok óta ott tartózkodó félkatonai csoportok tagjaival. Azt, hogy ki provokálta ki a verekedést és ki kit támadott meg először, nem tudni, a hírek ellentmondásosak. Arra viszont számítani lehetett, hogy a szembenálló felek előbb-utóbb egymásnak esnek. Ami Gyöngyöspatán történik, az még messze nem polgárháború, de kétségtelen, hogy az a bizonyos húr már elpattant.
De nemcsak a tömegverekedés az új fejlemény, hanem az is, hogy amíg a romák és nem romák között kitörő polgárháborút korábban inkább a szélsőjobboldal vizionálta előszeretettel, ma már mások is így látják, illetve akarják láttatni a helyzetet. A tavaly az LMP kampányát milliókkal támogató Richard Field amerikai üzletember múlt pénteki mentőakciójával hasonlót sugallt. Márpedig azzal, hogy a Vöröskereszt buszaival elszállíttatta a roma gyermekeket és nőket, legfeljebb csak felhívta a figyelmet az Eszes Tamás vezette Véderő gyöngyöspatai katonai táborára, megvédeni valójában nem védett meg senkit, amit a tömegverekedés is jól mutat.
Az evakuálás napján a hvg.hu-nak helyi roma férfiak már azt hangoztatták, hogy Gyöngyöspatán bizony polgárháború lesz. Ez nem is csoda, hiszen az evakuálással Field azt az érzetet erősítette bennük, amit a szélsőjobboldal sulykol régóta úton-útfélen: a romák és a nem romák közötti feszültségből polgárháború lesz, a társadalom roma és nem roma része halálosan megosztott. Még akkor is így van ez, ha Field nem a megosztottságra, hanem a cigányok súlyos és kezeletlen problémájára, sőt, tragédiájára akarta felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét.
Az ellentét Field akciójával nem csökkent, inkább nőtt a településen. A hvg.hu tudósítójának több falubeli nem roma panaszkodott arról pénteken, hogy az egész cirkuszban a romák járnak jól, akik így ingyen üdülhetnek. Ráadásul úgy tűnik, az amerikai üzletember akciója nem a romákért volt, sokkal inkább a külföldi sajtónak szólt: amíg a magyar újságírók többsége péntek kora reggel értesült az evakuálásról.
A Jobbik házi csatornája már ekkor azt hangoztatta, hogy Gyöngyöspata a „polgárháború szélén áll”. A faluban megjelentek és járőröztek a korábban a Magyar Gárdához köthető Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, a Jobbik pedig nagygyűlést tartott. A falu a hírek középpontjába került, Vonáék pedig rájöttek: ennél jobb népszerűségnövelő kampányeszközt keresve sem találnának. Úgy tudjuk, a párt vezetése ekkor döntött arról, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a viszonyt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel, és olyan településeket "hakniznak" végig, ahol szintén jelen van a romák és nem romák közötti feszültség. Így került képbe Hajdúhadház, Hejőszalonta és legutóbb Szikszó is.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület formálisan ugyan nem a Magyar Gárda, de ez lényegtelen: ahol a szervezet tagjai megjelennek és járőröznek, a helyiek gárdistaként azonosítják őket, ez pedig a Jobbik számára politikai tőkét jelent. Az is vitathatatlan, hogy ahová kivonulnak, ott előbb-utóbb a rendőrök is megjelennek, így a helyiek azt érezhetik: a Jobbik a közbiztonság szinonimája.
Csakhogy ami a Jobbiknak jól jött, az Gyöngyöspatának hosszabb távon ártott: a településen nemcsak a „gárdisták”, hanem a Betyársereg és a Véderő tagjai is felbukkantak. Április 19-én Gyöngyöspata polgármestere, Tábi László bedobta a törülközőt és lemondott tisztségéről. Bár egészségügyi okokra hivatkozott, valójában azért mondott le, mert már tehetetlennek érezte magát.
Jóllehet a Véderő pénteken előállított, majd nem sokkal később szabadlábra helyezett vezetője, Eszes Tamás a hvg.hu-nak azt állította, hogy semmi közük a Jobbikhoz, vitathatatlan, hogy ha a radikális párt hatására nem ment volna a településre a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület „járőrözni”, akkor sem a Toroczkai Lászlóhoz köthető Betyársereg, sem a Véderő nem jelent volna meg ott. A Jobbik is hasonlóan „távolságtartó” a Véderőt illetően. Dúró Dóra, a Jobbik képviselője is azt hangoztatta, hogy a Jobbiknak semmi köze a Véderőhöz, a Véderő ellenlábasa Juhász Oszkárnak, a Jobbik színeiben induló gyöngyöspatai polgármester-jelöltnek. Dúró szerint a gyöngyöspatai szálak a Fideszhez vezetnek, ugyanis a Barikád információja szerint Maka Attila képviselő sógora ajánlotta fel a cigányteleppel szembeni telkeket a Véderő számára.
Bárhogy is van, a Gyöngyöspatán fillérekért területet vásároló Véderő célja a háborúskodás, a romák provokálása, a 2008-ban alakult neonáci szervezet vezetője ezt korábban nyíltan vállalta is. „Tudjuk, hogy a bűnözésnek van cigánybűnözés része is, és ezek a gátlástalan bűnözői csoportok, ha vérszemet kapnak, attól kezdve háborús helyzet alakulhat ki hazánkban. Meg kell szervezni a határon túli erőket, egységbe kell tömöríteni azokat. A magyar népet elnyomni tovább sem itthon, sem kint, a gúnyhatárainkon kívül nem nyomhatja el senki! Nemcsak a hangunkat kell felemelni, hanem a tettek mezejére kell lépni” - mondta még 2008-ban.
A gyöngyöspatai helyzet pikantériája, hogy a tömegverekedés résztvevői, azaz a romák és a szélsőjobbosok is a rendteremtést hiányolják a kormánytól, miközben a településen - erős túlzással - lassan már több a rendőr, mint a helybéli. Úgy tűnik, a kormány tehetetlen, hiába mondta azt Kontrát Károly belügyi államtitkár, hogy Gyöngyöspatán minden rendben van. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a rendőrség felelősségét vetette fel, mondván, a rendőrség a Magyar Gárda utódszervezetei és egyéb szélsőséges csoportok jogellenes tevékenységét az egyenruhák és nem a tevékenység felől közelíti meg, a Gárda-egyenruhától eltérő öltözékek miatt szabálysértések hiányára hivatkozik, miközben súlyos bűncselekmények elkövetői szabadon lézenghetnek egy településen.