Kikiáltotta a függetlenséget a katalán parlament
A katalán parlament függetlenségi pártjai elfogadták az új Katalán Köztársaság függetlenségét kinyilvánító javaslatot.
A most elfogadott javaslat értelmében a kormány megkezdi a Katalán Köztársaság felállításának folyamatát. A 135 képviselő közül 70 szavazott az elszakadás mellett, 10 ellenezte, ketten üres papírt dobtak az urnába.
Az ellenzéki Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) képviselői a szavazás előtt elhagyták az üléstermet, utóbbiak előtte padjaikat spanyol és katalán zászlókkal terítették le.
A döntést hatalmas üdvrivalgással fogadta a barcelonai parlament épületének közelében, az utcán összegyűlt többezres tömeg, amely kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.
Pénteken a spanyol szenátus is összeült és megszavazta azt az intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza. A spanyol kormány előterjesztését a jelenlévő 262 szenátusi képviselőből 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott a voksolásnál.
A szenátus jóváhagyta egyebek mellett, hogy a spanyol kormány hat hónapon belül helyi választásokat írhasson ki Katalóniában, ideiglenesen átvegye a katalán kormányzati feladatokat, és 30 napos vétójoga legyen a katalán parlament döntéseivel szemben. Az intézkedések az elfogadást követően akkor lépnek életbe, ha megjelennek a hivatalos állami közlönyben.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a szavazás után azt mondta, ami pénteken Katalóniában történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy szükség volt a spanyol kormány intézkedéseinek elfogadására. "Ez nem csak törvényellenes, ez bűncselekmény" - mondta. Hozzátette, hogy a spanyol kormány meghozza a megfelelő intézkedéseket a törvényesség visszaállítása érdekében, és ezért már péntek délután összeül, hogy döntsön a konkrét lépések végrehajtásáról.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken a Twitteren máris közölte, hogy semmi nem változik az EU számára, az uniónak Spanyolország marad az egyetlen tárgyalópartnere. Emellett felszólította a spanyol kormányt, hogy az új fejlemények ellenére is részesítse előnyben az "érvek erejét" az "erő érvével" szemben.