Az eredendő bűn, a székházügy, amelyből a Fidesz vezetői sokat tanultak

„Elolvastam 1993. július elején a HVG-t, amiben megírták a székházügy gazdasági hátterét, és elképedtem. Többé nem tudtam az eseményekre figyelni. Ebéd közben elkezdtünk a többiekkel beszélgetni. Fennhangon azt mondtam, hogy »na, itt a Fidesz vége«” – mesélte Ungár Klára, a párt volt politikusa a Csak a Narancs volt című könyvben. Igaza is lett, meg nem is: a Fidesznek természetesen nem lett vége, annak a Fidesznek azonban, amely akkor a közvélemény szemében a legnépszerűbb párt volt, igen. Népszerűségük ugyanis annak szólt, hogy már a kezdetektől „elvált szülők gyermekeként” határozták meg magukat, azaz megpróbáltak felülemelkedni az 1990 utáni éveket megbénító népi–urbánus (pártokhoz köthetően: MDF–SZDSZ) ideológiai harcon, s következetesen pragmatikus politikát folytattak. Az, hogy a Fidesz titokban százmilliókért mutyizott az MDF-fel, sokként érte a közvéleményt, s valóban megváltoztatta a pártról kialakított képet. Mint ahogyan magát a pártot is.