Az előző hetek legfontosabb hazai politikai eseményének a budapestiek többsége (a felmérésben részt vevők 78 százaléka) még június utolsó hetében is a Nagy Imre-temetést tartotta. Az MSZMP KB június 23—24-i ülése a második helyre szorult (54), a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások megindulása pedig a harmadikra (23 százalék). A kb-ülésről a budapestiek 86 százalékának volt tudomása, a tárgyalások megindulásáról pedig 77 százalékuk értesült. Ez utóbbiak 14 százaléka látja úgy, hogy a „harmadik oldalon” lévő társadalmi szervezetek a másik két féltől egyenlő távolságot tartanak, 50 százalékuk szerint az MSZMP-hez állnak közelebb, 27 százalékuk szerint pedig az ellenzékhez húznak. Az iskolázottabb válaszadók az átlagosnál gyakrabban mondták azt, hogy a „harmadik oldal” a hatalmon lévő párthoz áll közelebb.
Még fél a nép... – Ilyen volt a politikai közhangulat Nagy Imréék újratemetése után
Hogyan értékelték a budapestiek az 1989-es nyárkezdet főbb politikai eseményeit? — kérdezték akkor a közvélemény-kutatók (Beck László, Erdősi Sándor, Hann Endre, Lázár Guy és Timár János) 264 fővárosi lakostól. A politikai közhangulatról készült június végi felmérés folytatása volt a HVG 1989. VI. 17-i számában a június 16-i újratemetés előtt készült - és szintén a HVG-ben közölt - közvélemény-kutatásnak. Alább a 30 évvel ezelőtti cikk olvasható.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.