- Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének NHB Bankja 12,5 milliárd forint betétet fizetett ki 2018 november-decemberben, ez okozott likviditási válságot, amely végül a felszámolásához vezetett.
- A jegybank december 18-án állapította meg, hogy az NHB bajban van, egyúttal korlátozó intézkedéseket rendelt el.
- Szűk két héttel korábban legalább 17, a Szemerey—Matolcsy-klánhoz köthető cég nyitott új bankszámlát más pénzintézetnél.
- Köztük Matolcsy György fiainak cégei, továbbá Matolcsy Ádámhoz közel álló vállalkozókéi: példaként Száraz Istvánt, Somlai Bálint Fülöpöt, Pintér Máté Tibort említhetjük.
Akinek ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségekre – gondolhatta Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, amikor utoljára lekapcsolta a villanyt felszámolás alá vont bankjában. Az NHB Növekedési Hitel Bank 2018 novemberében és decemberében összesen 12,5 milliárd forint betétet fizetett ki ügyfeleinek, ami „jelentősen megterhelte” a likviditását. A bank utolsó beszámolója megerősítette, amit korábban csak sejteni lehetett: rövid idő alatt valakik olyan sok pénzt vettek ki belőle, hogy a betétek fedezetére nem maradt elég, könnyen pénzzé tehető eszköz.