Parti Nagy Lajos: Kilencezer karakter

Végigírom, megírni nem tudom. Egyetlen év is túl sok, mondhatnám inkább feneketlennek, minden képe, villanása újabbakra nyílik, új ablakra, lásd windows. Emlékkása. Az ember szédül, kinyitja vagy becsukja a szemét, próbál lassítani, válogatni, mi fontos, mi nem, holott egyszerre volt minden, s talán ezt az egyidejűséget kéne körbejárnia.

Ad abszurdum, még ehhez is kéne egy másik évtized, amihez megint egy másik, Proustnak romvára – lopom a helyet magam elől, az emlékezés természetéről beszélnék az emlékezés helyett.  Hogy mikor mennyire látott ki az ember, konkrétan én, a lelkesültsége és gyanakvásai, a burkai, az előítéletei közül. Mit látott rajtuk át, mit nem. Milyen homokba dugta a fejét, miről nem vett tudomást, mi elől igyekezett félrenézni távol és közel.