Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Szakít a hagyománnyal Orbán Viktor: egy fiatal jogászt emel igazságügyi miniszterré. Varga Judit kinevezése a tárcát a Brüsszel elleni harc főhadiszállásává teheti.
Tudós – ismerői szerint ez volt Varga Judit beceneve miskolci diákéveiben. Okos érvelésével négy nyelven is lehengerli vitapartnereit (angoltudását ellenőrizhetik egy alábbi videóban, amelyben az EP-kampányban az egész EU-nak magyarázza a kormány ellenérzését az erősebb integrációval szemben), miközben a három gyermekét férjével közösen nevelő politikus a Fidesz idealizált családmodelljének is tökéletes mintája. Kiválasztásakor mégis többet nyomhatott a latban az a feltétlen lojalitás és a megingathatatlan, kemény tárgyalási stílus, amellyel bő egy éve segíti a rajongott kormányfőt, Orbán Viktort az Európai Unióval vívott sajátos szabadságharcában. A 39 éves leendő igazságügyi miniszter európai ügyekért felelős államtitkárból lép elő tárcavezetővé, de az uniós ügyeket is továbbviszi.
Igazi villámkarriert mondhat magáénak Varga: fideszes európai parlamenti képviselők tanácsadójából bő egy év alatt miniszterré avanzsál. Gyors felemelkedése – ahogy a Miniszterelnökséget vezető miniszteré, Gulyás Gergelyé is – sokak szerint Orbán tudatos fiatalításának köszönhető. Az is Varga mellett szólt, hogy nő, Bártfai-Mager Andreával így már ketten is erősíthetik a magát család- és nőpártinak (is) tituláló kormány effajta önképét.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.