Kilencven évvel az után, hogy 1929-ben Buda egyik fő közlekedési csomópontja megkapta Széll Kálmán nevét, a múlt héten a tér közepén felállították a cvikkeres kormányfő bronzalakját. A környéket a jassznyelv – Széll beceneve után – persze akkor is Kalefként emlegette, amikor 1951–2011 között „ideiglenesen” Moszkva tér volt a hivatalos neve. A Deák Ferenc környezetéből indult politikus, aki Vörösmarty lányát vette feleségül, elsősorban racionális gazdasági intézkedéseivel vívott ki magának tekintélyt kortársai előtt.
Illusztris társaság a miniszterelnököké, akik szobrot kaptak Budapesten
A rendszerváltás óta 8 egykori kormányfő kapott szobrot a fővárosban. Míg az elsőt, Nagy Imréét nemrég elszállították a Parlament mellől, most egy másikat is állítottak egy forgalmas téren.
Kitörhetünk-e a bűn körforgásából? – Édentől keletre-kritika
Sok kérdésről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.
Ki fizeti meg Gryllus Dorka hőhullámainak az árát?
A gerillakampány leleplezése után mondhatjuk azt, hogy a megrendelő. Csakhogy a kérdés ennél bonyolultabb.