"Sohasem gondoltam, hogy fél kézzel filmezni fogok"

Volt filmje amit betiltottak, később ő tiltotta le alkotása vetítését a közmédiában. Egyik rendszernek sem volt kedvezményezettje, mégis folytatta a munkát. Csillag Ádám rendező portréja.

  • Marton Éva

HVG: A rendszerváltás filmjének tartott Dunaszaurusz rendezőjeként mit szól ahhoz, hogy a kormánypropaganda Orbán Viktor Nagy Imre temetésén mondott beszédét akarja döntő eseménnyé tenni?

Csillag Ádám: A Duna Kör tüntetései mutatták meg a fennálló hatalom gyengeségét, a Fidesz és Orbán Viktor mellékszereplője volt az akkori eseményeknek. A 30 évvel ezelőtti újratemetésen nem vettem részt, mert épp vágtam a Dunaszaurusz című filmemet. A mostani, az ellenzék által szervezett flashmobon ott voltam, megkértek, hogy vegyem fel. Végig arra gondoltam, milyen mértékben telepedett rá az életünkre ez az ember, aki betonba döngölt minden emberi szabadságot.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.