Eb-selejtező: sikerül-e először legyőzni a szlovákokat? Szavazzon

4 perc

2019.09.09. 10:46

Hatodik alkalommal mérkőzik egymással a magyar és a szlovák válogatott.

A két csapat húsz éve egy-egy alkalommal játszott otthon és idegenben Eb-selejtezőn, kétszer semleges helyszínen mérte össze tudását, legutóbb pedig márciusban találkozott egymással a mostani Eb-selejtezősorozat nyitányán.

A magyarok háromszor kikaptak – legutóbb épp a nagyszombati mérkőzésen, 2-0-ra –, kétszer pedig döntetlent játszottak a szlovákokkal: előbb 1999-ben Pozsonyban, kilenc évvel később pedig Limasszolban. Gólt eddig összesen egyet tudtak lőni az ellenfélnek.

Ha szakadna, akkor se vigyen esernyőt a magyar-szlovákra!

Viszont a személyiét senki nem hagyja otthon, aki kimegy a meccsre - kéri az MLSZ.

Hétfő este 20:45-től, a Groupama Arénában javíthat a magyar csapat az eddigi eredménylistán. Fontos a jó szereplés, mert bár négy forduló után Marco Rossi együttese a horvátok után a második az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában 9 megszerzett pontjával, a jelenleg hatpontos, harmadik helyezett szlovákok egy győzelemmel beérhetik őket, az egymás elleni eredményt tekintve pedig meg is előzhetik.

Rossi, aki épp hétfőn ünnepli 55. születésnapját, vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nem fog kockáztatni a kezdőcsapat kijelölésekor: vannak szerinte olyan játékosok, akiket nem lehet kihagyni. "A montenegrói mérkőzésből levontam a megfelelő tanulságokat. Győzni akartunk, de hoztunk bizonyos személyi döntéseket, amikért vállalom a felelősséget" – utalt a csütörtöki, podgoricai felkészülési mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereségre az olasz szakvezető.

"Nyílt mérkőzésre számítok, de ezúttal mi vagyunk hazai pályán, ahol általában jobban teljesítünk" – fogalmazott a szövetségi kapitány, akinek együttese az Európa-bajnoki selejtezőket egy szlovákiai vereséggel kezdte, hazai pályán ugyanakkor nyerni tudott a világbajnoki ezüstérmes horvátok és a walesiek ellen is.

--- voting control ---