Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Szerbiában több mint egy évtizede egy autoriter elnöki rendszer van, amely a klienseken és a nacionalizmuson alapul. Aleksandar Vučić sokáig stabilan tartotta magát a hatalomban, de most a diákok országos utcai tüntetésekkel sikeresen kihívást intéznek ellene, írja Armina Galinas történész.
Félelem járja be Európát, hiszen éppen bomlik fel a transzatlanti szövetség, Ukrajna szétesni látszik, és egyre többen rokonszenveznek a populistákkal, mivel a hagyományos pártok nem szolgálnak kézzel fogható megoldással a gondokra. Ám látni egy reménysugarat: a szerbiai tiltakozó mozgalom jó három hónapja harcol békésen és kitartóan a demokráciáért, a jogállamért. A társadalomban olyan derűlátást érzékelni, ami szöges ellentétben áll a kor hangulatával.
Így értékeli Armina Galinas történész, a Grázi Egyetem tanára a szombati, jó 300 ezres belgrádi demonstráció után, amely az ország történetének legnagyobb tömegmegmozdulása volt. Kiemeli, hogy a szerb elnök egyre gondterheltebb, mert bár mindent megpróbált az általános tiltakozás leszerelésére, nemzeti front jön létre ellene.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.