Az állam minden tekintetben támogatást nyújt a katolikus egyháznak a jövő ősszel Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megszervezéséhez – közölte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szeptember elején megtartott kormányinfón. Nem sokkal korábban Kövér László házelnök a reformátusok szárszói konferenciáján arról beszélt, hogy
Áldásuk rá – Sokba kerül nekünk a katolikusok jövő évi "olimpiája"
A 2017-es vizes vb eredetileg tervezett rendezési költségéhez, 30 milliárd forinthoz közelít a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésére eddig folyósított kormányzati támogatás. Akárhogy számoltunk, ez többszöröse az 1938-as, szintén Budapesten tartott kongresszus költségeinek.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.