Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A látványos megoldás nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy az előfizetők lecseréljék korábbi, tökéletesen működőképes készülékeiket. De akkor mi kell a váltáshoz?
Lapos hasáb, az egyik oldalán kijelzővel. Ezt a nem túl izgalmas formát hozzák az okostelefonok, alapvetően a megjelenésük óta. Újabban a hajlítható képernyős mobilok próbálnak némi színt vinni az egyhangúságba. A Samsung 2011-ben kezdett fejlesztésbe, s 2019-ben született meg a Galaxy Fold.
Az első tesztek során sok felhasználó lehámozta a kijelző legfelső rétegét, mert védőfóliának hitte, a végleges változaton azonban ez a réteg becsúszott a káva alá, így már nem lehet levenni. Egyébiránt a készülék meglepően strapabíró lett, például erőltetve sem lehet „kifordítani”, vagyis a középső pántnál kettétörni. A belső, hajlítható kijelző viszont sérülékeny, hiszen nem védi üveg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az új trükkel még a szemfülesebbek is belesétálhatnak a csalók csapdájába.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.