Egy isten háta mögötti texasi településen, a helyi postamester fiaként, 1923-ban született Carroll Shelby. Vidéki gyerekként 14 évesen megszerezhette a jogosítványt, ami rögtön veszélybe került, amikor az első nap, amikor megkapta apja autóját, gyorshajtásért lemeszelték. Három évvel később már poros utakon, kölcsönautókkal versenyzett, miután pedig az USA belépett a második világháborúba, jelentkezett a hadseregbe, hogy a másik szenvedélyének, a repülésnek hódoljon. Végül nem küldték a frontra, hanem pilótaoktatót faragtak belőle.
Carroll Shelby, a tuningkirály
A Ford hollywoodi sikerfilmben megörökített Le Mans-i győzelmében meghatározó szerepet játszott az autók tuningolásában utolérhetetlen amerikai Carroll Shelby, aki szív- és veseátültetés után is imádta a száguldást.
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.