Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

Nagy Gábor

3 perc

2019.10.20. 14:15

Öt éve még Klicsko tanácsadójaként ünnepelték Rudy Giulianit Ukrajnában, amikor a volt bokszoló Kijev polgármestere lett. Most viszont a volt New York-i polgármester is belebukhat abba, hogy Donald Trump egyik ügyvédjeként terhelő bizonyítékokat akart szerezni Ukrajnában az amerikai elnök demokrata riválisáról.

Különleges pályaív, hogy a hírek szerint a manhattani szövetségi ügyészi hivatal vizsgálódik 75 éves Rudy Giuliani ellen, aki az 1980-as években ugyanott szerzett magának hírnevet, majd lett New York, a város elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után pedig szimbolikusan egész Amerika polgármestere.

A kutakodás tárgya annak kiderítése, hogy a politikus törvényt sértett-e, amikor Donald Trump személyi ügyvédjeként azon dolgozott, hogy Ukrajnában terhelő információt szerezzen a demokrata elnökjelöltségre esélyes Joe Biden volt alelnökről, illetve annak fiáról, s közben a maga üzleti ügyeit is intézte.

A második New York-i polgármesteri mandátumának lejárta után, 2002-ben Giuliani Partners néven tanácsadó céget alapított. Hat évvel később sikertelenül próbálkozott a republikánus elnökjelöltség megszerzésével, majd megjelent Ukrajnában. Vitalij Klicsko stratégiai tanácsadójának szegődött, s a politikai ringbe lépett nehézsúlyú ökölvívó világbajnoknak 2008-ban nem sikerült ugyan elnyernie a kijevi polgármesteri tisztséget, 2014-ben már diadalmaskodott.