Krimi és történelmi kalandregény az 1945 írójának új kötete
Szántó T. Gábor Európa szimfónia című könyve az 1940-es és az 1970-es években játszódik.
Nem könnyű az 1945 című filmsiker óta „csak” szövegként olvasni Szántó T. Gábort, aki az alapnovellát és – Török Ferenc mellett társíróként – a forgatókönyvet is jegyezte. A szerző napokban megjelent új regénye is filmrendezőért kiált.
Addig persze a XX. századi, történelmileg békétlen román és magyar és német és orosz (szovjet) együttélés, együtt létezés históriáját drámai epizódokkal, agyonhallgatott, tudatmélyre nyomott titkokkal és kalandos fordulatokkal megjelenítő kötet olvasója fejben is leforgathatja. Aztán pedig önnön agytekervényeiben többször is lepergetheti „saját készítésű” filmjét.