Az idei változtatások után sem fogjuk jobban szeretni az adózást

Júliustól valamennyi számlát be kell küldeni elektronikusan az adóhatóságnak – egyebek mellett ezt tartalmazzák az adótörvény-javaslatok.

  • F. Szabó Emese F. Szabó Emese
Az idei változtatások után sem fogjuk jobban szeretni az adózást

Hozzávetőlegesen 1–1,5 millió gazdálkodót kötelezhetnek elektronikus adatszolgáltatásra 2021 januárjától, amikor magánszemélyekre is kiterjesztik a jelenlegi rendszert. Pillanatnyilag nagyjából 350 ezer cég, illetve vállalkozó köteles az általa kibocsátott számlák adatait beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat ezt háromszorozná-négyszerezné meg. Ez lesz a betetőzése a számla-adatszolgáltatás fokozatos kiterjesztésének.

A számlák áfaadatairól a NAV 2013 óta gyűjt információkat, ám akkor még csak összesítő jelentést kellett készíteni a kétmillió forintot elérő áfatartalmú ügyletekről. Az értékhatárt 2015-ben egymillió forintra csökkentették, majd 2018-tól az egész szabályozás az adózás rendjéről szóló törvény helyett az áfatörvényben kapott helyet. Ugyanebben az évben indult el a számlaszintű adatszolgáltatás, július elsejétől a 100 ezer forintot meghaladó áfatartalmú számlákról kell jelentést küldeni.

Az adatszolgáltatási kötelezettség a belföldi adóalanyok közti ügyletekre vonatkozott, vagyis a közösségi és harmadik országbeli cégeknek, illetve a magánszemélyeknek kiállított számlákról nem kellett elektronikusan beszámolni. Kimaradt a szórásból a fordított adózás, valamint az alanyi, tárgyi adómentes tevékenységet végzők számlája is – értelemszerűen, hiszen ezeken a számlákon nem jelent meg áfa. Ezt a rendszert bővíti ki a NAV 2020–2021-ben.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.