Stockholm elköszönt, Budapest beköszönt

3 perc

2020.01.26. 10:56

Nézőcsúcsot hozott az Ausztria, Norvégia és Svédország rendezte férfi kézilabda Európa-bajnokság, amelynek utolsó előtti napján bemutatkozott a következő házigazda-kettős, Magyarország és Szlovákia.

Három éven át, 2022-2024-ben az európai kézilabda fővárosa lesz Budapest. Stockholmban, az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF) a férfi Európa-bajnokság idején tartott rendkívüli kongresszusán ugyanis eldőlt, hogy a 2024-es női kontinenstorna házigazdája Ausztria, Magyarország és Svájc. A pályázók között a megszokott módszerrel döntöttek, az első körben kiesett Oroszország, és a másodikban a magyar-osztrák-svájci trió megelőzte a cseh-lengyel-szlovák hármast. A mérkőzéseket 2024. november 28. és december 15. között tartják. A tornán először vesz részt 24 válogatott. A csoportmérkőzéseket Budapesten, Debrecenben, Innsbruckban és Bázelben rendezik meg. A középdöntőknek Budapest és Debrecen ad otthont, az elődöntőknek és a helyosztóknak pedig Budapest.

2024-re nem kell új létesítmény - magyarázta Stockholmban Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke, mert addigra készen lesz az a sportcsarnok, amely a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra épül. A beruházásra nem emelt végül vétót Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Népligetbe tervezett multifunkcionális - más sportágaknak és egyéb rendezvényeknek is otthont adó - aréna beruházásának költsége a kormány döntésének értelmében nem haladhatja meg a bruttó 101 milliárd 545 millió forintot. A kivitelező a Garancsi István birtokában lévő Market Építő Zrt., a létesítménynek 2021 novemberére kell elkészülnie. A másik két magyarországi helyszín Debrecen és Szeged, az utóbbi városban a sportcsarnok építését a kormány 35,8 milliárd forinttal támogatja.

Az EHF zászlaját szombaton Stockholmban az idei rendezőktől a 2022-es házigazdákat, Szlovákiát és Magyarországot képviselő Jaroslav Holesa és Kocsis Máté vette át, mint a nemzeti kézilabda szövetségek elnökei. A tornát - amelynek logója a két ország színeit (piros, fehér, zöld és kék) egyesítő kézilabda - 2022. január 14-30. között rendezik. A házigazdákról 2018-ban Glasgowban szavaztak, a magyar-szlovák pályázat a belga-spanyol-francia trió előtt győzött, a dán-svájci kettős a voksolás előtt visszalépett. A 2022-es csoportmérkőzések Pozsonyban, Kassán, Debrecenben, Szegeden és Budapesten lesznek. A középdöntőket Pozsonyban és Budapesten tartják, az elődöntők és a helyosztók hétvégéje a magyar fővárosban lesz.

A 2022-es és 2024-es két Eb-rendezés pedig beleépül azokba az évekbe, amelyekben, 2020 és 2024 között - azaz újabb öt alkalommal - Budapest ad otthont a női kézilabda EHF Bajnokok Ligája négyes döntőjének (Final Four).

A 2022-es férfi kézilabda Eb-n 24 válogatott vesz részt, s a megnövelt létszámú mezőny sikerrel mutatkozott be a vasárnap zárult kontinenstornán - összegezte a záró sajtóértekezleten Michael Wiederer, a bécsi székhelyű EHF osztrák elnöke. Mint mondta, a három mostani rendező, Ausztria, Norvégia és Svédország eredetileg külön pályázott, ám végül összefogtak, és az Eb-k történetében először szervezték meg az eseményt három országban, s a résztvevők számát 16-ról 24-re emelték. Wiederer értékelése szerint a mérkőzéseket mindenütt nagy érdeklődés fogadta, ami még a kevésbé fontos összecsapásokra is jellemző volt. Grazban és Bécsben összesen 152 ezren tekintették meg a meccseket, a trondheimi Spektrum arénában természetesen telt ház volt a végül bronzérmes norvégok mérkőzésein, de a többi találkozóra is elkelt a jegyek háromnegyede. Malmőben - ahol a várakozásokat felülmúlóan szereplő magyar válogatott játszott a csoportban és a középdöntőben - szintén 75 százalékos volt a lelátói "telítettség", és az össznézőszám a különböző helyszíneken a stockholmi döntő hétvége előtt elérte a 420 ezret.

Az Eb záró sajtótájékoztatóján adták át az EHF 2008-ban, 33 éves korában elhunyt kommunikációs igazgatója, Sian Rowland nevét viselő díjat, amit a kézilabda népszerűsítéséért legtöbbet tett újságírónak ítélnek oda. A díj ezúttal poszthumusz, a Nemzeti Sport tavaly elhunyt szakírójának, Simon Józsefnek a munkáját ismerték el vele. Az oklevelet Nagy László, a magyar válogatott tavaly visszavonult csapatkapitánya, az MKSZ szakmai alelnöke vette át Wiederertől.