Sonny Boy, Al Pacino élete – 1. rész: Nagyi, én játszom Michael Corleonét!
6 perc
2024.11.14. 17:30
2024.11.21. 09:20
A Sonny Boy egy olyan ember memoárja, aki nem tart már semmitől és nem akar többé a közönség előtt titkolózni. Al Pacino mozgalmas, megpróbáltatásokkal teli, művészileg kiteljesedett életében mindig is a céltudatosság és a szeretet volt az iránytű. Az egyes szám első személyben megírt életrajzban a színész egy különleges utazáson társául fogadja az olvasót. Őszintén feltárja előtte karrierje meghatározó pillanatait, nehéz döntései okát, és a legszemélyesebb érzéseit, gondolatait – annak történetét, hogyan lett a kis bronxi Sonnyból – ahogy a barátai becézték – Hollywood ünnepelt, Oscar-díjas színészfejedelme. Az életrajzból, melyet a HVG Könyvek jelentet meg, néhány részt közreadunk az elkövetkezőkben.
A Paramount nem akarta, hogy én játsszam Michael Corleonét. Jack Nicholsont akarták. Vagy Robert Redfordot. Warren Beattyt vagy Ryan O’Nealt. Puzo könyvében Michael „a Corleone család mimózájának” nevezi magát. Alacsony, sötét hajú, finom vonású fickó, aki nem tűnik veszélyesnek. A stúdió kiszemeltjei nem ilyenek voltak. Persze, ettől még nem én voltam az egyetlen lehetőség.
Mindenesetre ez azzal járt, hogy próbafelvételre kényszerültem a szerep kedvéért, amit még sosem csináltam, ráadásul át kellett repülnöm a nyugati partra, amihez semmi kedvem sem volt. Még az sem érdekelt, hogy A keresztapáról van szó. Nem akartam Kaliforniába menni. De Marty Bregman azt mondta:
– Csak ülj fel arra a kurva gépre! – és a zsebembe dugott egy üveg viszkit, nehogy már megszomjazzak a repülőúton. Így aztán kibírtam odáig.
A Paramount jóformán Coppola teljes szereposztására nemet mondott. Visszautasították Jimmy Caant és Bob Duvallt, akik elismert színészek voltak, útban a csúcsra. Még Brandót sem akarták, az ég szerelmére! Alighogy odaértem, világosan kiderült, hogy belőlem sem kérnek. És tudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen jelölt. Egy rakás fiatal színészt meghallgattak már Michael szerepére. Elég nyomorult érzés volt. Szerencsére a Pánik a Tű parkban felém billentette a mérleg nyelvét. Még nem került a mozikba, de Jerry Schatzberg küldött egy nyolcperces jelentet belőle, és a játékom meggyőzte a stúdiót, hogy legalább próbát tegyenek velem.
A Keresztapa-regény hatalmas sikert aratott, úgyhogy mindenki a filmről beszélt, izgatottan várták, mi lesz belőle. A próbafelvétel előtt Francis elvitt egy fodrászhoz San Franciscóba, mert azt akarta, hogy Michael frizurája megfeleljen a 40-es évek divatjának. Amint a fodrász meghallotta, hogy benne vagyunk a filmben, hátrahőkölt és a döbbenettől reszketni kezdett. Később kiderült, hogy infarktust kapott. Sokan rebesgették, hogy a háttérben hatalmas a patália a film körül. A Paramount vezetői fújtak egymásra és nagy üvöltözéseket csaptak. Mindenütt érezhető volt a feszültség. Így aztán felvettem a magam zenhozzáállását („ez is elmúlik”), és azt mondtam magamnak:
– Törődj a figuráddal. Miről szól ez a jelenet? Hová tartasz? Honnan jöttél? Mit keresel itt?