Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A republikánusok egységbe tömörülve juttatták el az alkotmányos vádak alóli – ma véglegesítendő – felmentésig Donald Trump amerikai elnököt, míg az elmozdításával próbálkozó demokraták kínos iowai káosszal vágtak neki az előválasztási maratonnak.
Már a hétvégén világos volt: hacsak nem tesz a tévékamerák előtt részletes beismerő vallomást, hogy a törvények megsértésével, valóban lehetséges demokrata kihívója, Joe Biden volt alelnök lejáratására zsarolta meg Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, és aztán mindent megpróbált, hogy ez ki ne derülhessen, Donald Trump megússza az ellene indított alkotmányos vádemelési eljárást.
Bumerángként üthet vissza a demokratákra a Trump elleni vádemelés
Megkezdődhet a washingtoni szenátusban a Donald Trump elleni alkotmányos vádemelési tárgyalás, aminek a kimenetele biztosabbnak tűnik, mint a szabályai. A kezdeményező demokraták politikai kockázata, hogy az elnök megerősödve kerül ki az eljárásból, és fordulhat rá az újraválasztási kampányára.
Párttársai, a republikánusok kedden már csak azért szurkoltak, hogy a narcisztikus elnök nehogy túl korán triumfáljon, s nekiessen a demokratáknak az unió helyzetéről aznap este tartott beszédében, hanem inkább az amerikai gazdaság sikereire összpontosítson. Mert Trump abban a képviselőházi ülésteremben emelkedett szólásra, ahol tavaly december 18-án a demokrata többség hatalommal való visszaélés, illetve a kongresszus munkájának akadályozása miatt megszavazta az alkotmányos vádemelést.
Trump beindult, a demokraták a rajtnál beragadtak
Pete Buttigieg és Bernie Sanders gyakorlatilag döntetlenre hozták ki az iowai jelölőgyűlést. A nagy vesztes nem csak Joe Biden, hanem a kaukuszrendszer, és talán maga a Demokrata Párt.
Trump azért beszéde előtt látványosan jelezte, mit gondol a demokratákról, a neki köszönö demokrata házelnök kézfogását például nem fogadta. Nancy Pelosi válaszul Trump beszéde végén, amikor épp azt mondta, hogy isten áldja meg Amerikát, teátrálisan széttépte az elnök kiosztott beszédét:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.