A republikánusok azért szurkoltak, hogy a kiszámíthatatlan Donald Trump nehogy arra használja a kedd esti évértékelőjét, hogy ebben a kitüntetett pillanatban is nekiessen a demokratáknak az alkotmányos vádemelésért, és ünnepelje azt, hogy ma a szenátus várhatóan nem bűnösnek nyilvánítja. Az elnök erőt vett magán, és ahogy az 1999-ben hasonló cipőben járó demokrata Bill Clinton, ő sem ejtett egy szót sem az ellene éppen folyó eljárásról.

Ez nem jelenti azt, hogy nem üzent. Rögtön azzal, hogy amikor a pulpituson ülő Mike Pence alelnöknek és Nancy Pelosinak, a képviselőház elnökének – az évértékelő házigazdájának – átadta a beszéde leiratát, a demokrata politikus feléje nyújtott kezéről nem vett tudomást.

MTI / EPA / Michael Reynolds

Ami a kamerák kereszttüzében udvariatlan, de annyiban érthető gesztus, hogy Pelosi hirdette ki december 18-án az elnök ellen a hatalommal való visszaélés, illetve a kongresszus munkájának akadályozása miatt megfogalmazott két vádpontot – éppen arról a helyről, ahol Trump az évértékelő beszédet tartotta.

Az ezúttal is – több demokrata képviselőnő társával együtt – a szüfrazsettek fehér színébe öltözött Pelosival amúgy is viharos a kapcsolata, legutóbb októberben találkoztak, amikor a házelnök dühösen rázta az ujját Trumpra. Pelosi most sem maradt adós, az elnök beszédének végeztével – természetesen tudatosan a kamerák figyelmét kiváltva – látványosan kettétépte a szöveget tartalmazó papírokat.

MTI / AP / Patrick Semansky

Nem meglepő, hogy az évértékelő beszéd (State of the Union) valójában Trump kampányindítója volt, a startjel a november 3-ai kongresszusi és elnökválasztásig tartó időszakhoz. Az elnök fegyelmezetten felolvasta, amit neki írtak, s nem kellett olyan fennkölt és bonyolult szavakkal megbirkóznia, amilyeneket demokrata elődje, Barack Obama használt, a mondandót ugyanis ezúttal is hozzáigazították az egyszerű és bombasztikus stílusához. És amit elmondott, az pontosan ki volt centizve, hogy azokhoz a szavazói csoportokhoz szóljon, akiket meg akar nyerni ahhoz, hogy november első keddjén újraválasszák.

A hangsúly a gazdaságon volt, ami természetes taktika. Clinton 1992-es győztes kampánya óta ismerjük az akkori demokrata elnökjelölt tanácsadója, James Carville figyelmeztetését: it’s the economy, stupid avagy a gazdaságra figyelj, te hülye, mert ott rejlik a siker kulcsa. Bár az amerikai konjunktúra már 2009 óta tart – és ezzel a leghosszabb azóta, hogy mérni kezdték a XIX. században –, arra van miért büszkének lennie Trumpnak is. Az persze nem igaz, hogy a 2017 januári hivatalba lépésével egy leszálló ágban lévő gazdaságot kellett volna fölemelnie. De a munkanélküliség 3,5 százalékkal a hatvanas évek óta nem látott mélyponton van, és a fizetések tíz éve nőnek, amire pedig nyolc évtizede nem volt példa. A GDP ugyan a 2,1 százalékos növekedésével alulmúlja a Trump által ígért 3 százalékot, de az ütem stabil, és az eurózónából nézve kifejezetten irigylésre méltó.

MTI / EPA / Justin Lane

Trump a gazdaság teljesítménye – amit a tőzsdei részvényárfolyamok szárnyalása kísér – mellett azt dicsérte, hogy az erő pozíciójából újratárgyalta azokat a kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek az USA-t az északi és déli szomszédjához, valamint Kínához fűzik. Az 1994-ben indult Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) helyébe lépett új alkuban Kanada és Mexikó is engedett. Kína pedig vállalta, hogy vásárlásaival csökkenti a kétoldalú kereskedelemben kialakult óriási többletét. Mellesleg mindkét esetben az elnök élvezte a republikánusoknál mindig sokkal inkább protekcionista demokraták támogatását, amit persze az alkotmányos vádemelés miatt dühös Trump egyáltalán nem hálált meg. A NAFTA-utód szerződésének múlt heti ünnepélyes aláírására egyetlen demokratát sem hívott meg, miközben több tucat republikánus ott tolongott.

Donald Trump amerikai elnök (j) egy munkással fényképezkedik, miután ünnepélyesen aláírta az 1994-ben létrejött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Megállapodást (USMCA) a washingtoni Fehér Ház kertjében 2020. január 29-én

MTI / EPA / Michael Reynolds

A kiváló konjunktúra, a stabil béremelkedés, az adócsökkentés, a kereskedelmi partnerektől kicsikart engedmények – amik az elnök olvasatában új amerikai munkahelyeket hoznak – hangsúlyozása azokat a fizikai munkavállalókat (kékgallérosokat) célozta, akik szavazatai 2016-ban azt jelentették, hogy Trump megnyerte a kulcsfontosságú középnyugati államokat, s vele az elektori kollégiumot, hiába szerzett demokrata ellenfele, Hillary Clinton országos szinten hárommillióval több voksot. Trump ugyanis tudja, hogy az idén novemberi győzelem kulcsa is ugyanez a taktika lehet. Ehhez kell a munkásosztály bajnokának mezét ráhúzni a csillogást és a luxust kedvelő, s a valószínűsíthető machinációi miatt az adóbevallását – modern kori elnökelődjeitől eltérően – nyilvánosságra hozni nem hajlandó milliárdosra.

Bár az afroamerikai szavazók szinte egyöntetűen elutasítják – és alapvetően rasszistának tartják – Trumpot, az elnök nekik is üzent. Egyebek mellett a szabad iskolaválasztási lehetőségek kiszélesítésének fölemlítésével, vagy azzal, hogy meghívta az évértékelőre azt a fekete asszonyt, akit – a demokratákkal közösen elfogadott jogi reformnak köszönhetően – 2018-ban Kim Kardashian celeb kérésére kegyelemben részesített a kokainkereskedelemért kiszabott életfogytiglani büntetésének letöltése alól. De ott volt a páholyban a százéves Charles McGee is, a második világháborúban katonai pilótaként szolgáló afroamerikai alakulat egyik utolsó túlélője, akit órákkal korábban tábornokká léptetett elő a Fehér Házban.

Kitüntetéssel gazdagodott Rush Limbaugh is, és ezzel Trump a fehér felsőbbrendűség eszméje iránt nem teljesen érzéketlen szavazói bázisának üzent. A legismertebb konzervatív rádiós politikai talkshow házigazdája – aki a napokban jelentette be, hogy előrehaladott tüdőrákban szenved – az elnök vehemens támogatója, aki számos rasszistaízű kiszólást engedett meg magának. Limbaugh azonban nemcsak provokatív stílusáról ismert, hanem arról is, hogy a végsőkig kiáll a kultúrharcban a republikánusok mellett, akik örvendtek annak, hogy megkapta a legmagasabb civil kitüntetést, a John F. Kennedy által 1963-ban alapított Elnöki Szabadság Érdemérmet (Presidential Medal of Freedom). Trump még a protokollt is felrúgta, mert az érdemérmet a Fehér Házban szokás az érintett nyakába akasztani, most viszont az évértékelő beszéd alatt, a páholyban a first lady, Melania Trump tette meg.

AFP / MANDEL NGAN

A 78 perces beszéd alatt a demokraták ritkán tapsoltak, a republikánusok viszont az elnök pártjának tagjai által megszokott módon rendszeresen állva ünnepelték az elhangzottakat. És néha azt is skandálták, hogy „four more years”, azaz újabb négy évet Trumpnak. Ezt persze a demokraták szeretnék megakadályozni, de a kampányuk katasztrofális startot vett. Amiről persze nem a jelöltaspiráns politikusaik tehetnek, hanem az iowai demokraták, akiknek bő három évük volt rá, mégsem tudták lebonyolítani a pártgyűléseket. Azokon az urnákat, illetve újabban érintőképernyős elektronikus készülékeket alkalmazó előválasztásokkal szemben kézfeltartással vagy cetlire írással választják ki, kit szeretnének látni az elnökjelöltjükként.

A közösségi helyeken, könyvtárakban, tornatermekben, családi nappalikban rendezett gyűlések szavazatait egy okostelefonos alkalmazással tervezték összesíteni, de az applikáció csődöt mondott. Ahogy akadozott a hagyományos számlálás is, így még szerda reggelre sem született végeredmény a hétfői voksolásról. A republikánusok – élen Trumppal – persze kéjjel pécézték ki a demokraták szerencsétlenkedését, mondván, ha egy hárommilliós szövetségi államban sem tudják a pártgyűléseket lebonyolítani, akkor hogyan lehetne rájuk bízni egy 330 milliós ország irányítását. Ami persze túlzás, de a kampány hátralévő idejében lesz elég dolguk a demokratáknak, míg levakarják magukról a töketlenkedés bélyegét.

Voksolók az amerikai elnökválasztási folyamat kezdeteként Iowa államban tartott jelölőgyűlések (caucus) egyikén Iowa fővárosában, Des Moines-ban 2020. február 3-á

MTI / AP / Andrew Harnik

Iowa, illetve a jövő kedden előválasztást tartó New Hampshire történelmi okokból, inkább a hagyományoknak, semmint lakossága nagyságának vagy reprezentativitásának köszönhetően kezdi az elnökjelöltek kiválasztását. (Ez a tradíció most az iowai káosz nyomán veszélybe kerülhet.) Sokan figyelnek erre a két szövetségi államra, de annak, hogy ott ki nyer, legfeljebb annyiban van jelentősége, hogy ki startolt el a legjobban. 2016-ban a republikánusok közül például Ted Cruz texasi szenátor győzött Iowában.

Az előválasztás azonban nem sprint, hanem maraton, és a komolyabb szakaszok csak később jönnek. Az idén például legközelebb a március 3-ai szuperkedden, amikor 14 szövetségi államban 1338 demokrata delegátusról döntenek, miközben Iowában és New Hampshire-ben összesen 65 volt a tét. A nyári elnökjelölő konvención kevés híján kétezer delegátus támogatására lesz szüksége annak, aki Trumppal akar szembeszállni.

A nem végleges iowai eredmények annyit mindenesetre megerősítettek, hogy a demokrata mezőnyben igazán négyen esélyesek erre a szerepre. Joe Biden volt alelnök, valamint Elizabeth Warren massachusettsi és Bernie Sanders vermonti szenátor – valamint Trump, illetve a versenybe a demokraták között csak a szuperkedden beszálló, kampányát az 50 milliárd dolláros vagyonából korlátlanul finanszírozni képes Michael Bloomberg – a hetvenes generációt képviseli.

A kvartett negyedik tagja, az iowai részeredmények éllovasa, Pete Buttigieg – a családnevének a kiejtését még Amerikában is gyakorolják – viszont csak 38 éves. A lehetőségért tolongó demokraták közül megfontoltságával és józan elképzeléseivel kitűnő Buttigieg elnökjelöltként nemcsak generációváltást jelentene, hanem kihívást is az amerikai társadalom számára.

Pete Buttigieg

AFP / Joseph Prezioso

 Az amerikaiak katolikust is csak egyszer választottak elnöknek, Kennedy személyében, és például még női elnökük sem volt soha. Márpedig az eddig csak egy százezres város, az indianai South Bend polgármesterségét betöltő Buttigieg – az amerikai episzkopális egyház gyakorló tagja – nem csupán a legfiatalabb elnök lenne, hanem az első, aki nyíltan meleg, aki 2018-ban kötött házasságot a férjével.