A tehetséget leszámítva minden – a német Vaskereszt, a horthysta katonatiszti múlt, a világháborús zuhanóbombázói karrier is – az ellen szólt, hogy köztéri szobrász lehessen belőle a szocialista Magyarországon. Pátzay Pál személyes támogatásával azonban le tudott diplomázni a Rákosi-érában.
Az egykori horthysta katonatiszt alkotása Kun Béláról /// Mementó
Wikipedia
Egy 56-os epizód miatt (nyakában lógó géppisztollyal látták a pesti utcákon) nem számított ígéretes kádernek a forradalom után sem, ötévi szilenciumot is kapott. Ennek dacára az „ő” Osztapenko-szobra – pontosabban az általa inkognitóban újraformázott Kerényi Jenő-féle szovjet parlamenter – integetett Budapest kapujában a Kádár-korszak három hosszú évtizedén át.
Az egykor szerzeteseknél tanult, somogyi földbirtokos családból jött művész a szilenciuma után azonban elkészítette a szocialista rezsim számos emblematikus szobrát: a mohácsi, a kaposvári, a váci és a gödöllői Lenineket, s még vagy fél tucat felszabadulási emlékművet.
Lenin-szobor a mohácsi Széchenyi téren 1974-ben /// Úttörő
Fortepan
Az 1990-ben lejárt szavatosságúvá lett munkák gyorsan támadások kereszttüzébe kerültek, ám a több nyelven beszélő (Shakespeare-szonetteket például angolul kívülről fújó) alkotónak akkor már ez sem ártott. Az újraegyesült Németországból ő kapott felkérést például a francia–német kiegyezés egyik történelmi pillanatának, De Gaulle és Adenauer találkozójának megörökítésére, a két államférfi egész alakos páros szobrának megmintázására.
