Andy Vajna bizalmasa tanácsokat készül adni
Tremmel Zoltán Vajna több érdekeltségében is ott volt, a Las Vegas kaszinóban most is igazgatósági tag.
Tremmel Zoltán Vajna több érdekeltségében is ott volt, a Las Vegas kaszinóban most is igazgatósági tag.
Az állam egy zálogházat vásárolt fel ehhez, amely történetesen éppen egy olyan üzletember tulajdonában volt, aki Rogán Antal környezetében már eddig is mindig jókor volt jó helyen.
Donald Trump többször is a felszabadulás napjának nevezte április másodikát, amikor bejelentette, milyen vámot vet ki világ országaira. Szemléltetésül elővett egy táblát, amelyik minden balatoni fagyizónak becsületére válna. Hogy miért állhatott az amerikai elnök érdekében így megbolygatni a világpiaci viszonyokat, KAP magyarázta el a Duma Aktuál közönségének. Kiderült, hogy ki rohant bele tátott szájjal a f*szerdőbe, hogy Trump le tudja-e nyomni Kínát péniszméregetéssel, valamint az, hogy lesz-e ettől még sz*rabb Magyarországon.
A jegybanki igazgatóság asszisztálása, a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyi tárca hanyagsága és a képviselők hozzájárulása is kellett ahhoz, hogy több százmilliárd forint közpénz folyjon el az MNB-nél.
Követői számára Magyar Péter lett „a nép hangja”, aki a hatalom szemébe mondja, amit sokan éreznek. És aki ilyen szerepet vív ki, azt nehezebben ítélik el akkor is, ha hibázik. Ehhez jön még egy dinamika: minél többen állnak mellé, annál inkább „a mi emberünkké” válik, és annál támadhatatlanabb. Kövesdi Veronika médiakutató és Metz Rudolf Tamás politológus a teflonhatás magyarázatát adják, és elmagyarázzák, mikor szűnik meg a védelem.
Több okból sincs elég energiatermelő kapacitás az országban.
Mi a közös a feledékeny mókusban és a magyar kormányban, vagy Opitz Barbiban és egy szerelmes börzsönyi ragadozóban? És Tóth Gabiban, Stohl Andrásban és Elon Muskban? A kedvenc híreik között válogatva boncolgatta ezeket a kérdéseket a Duma Aktuál csapata, így került szóba az is, hogy mire kell vigyázni Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosának boltjában, vagy miért kell tűzálló nadrág a rovarmegfigyeléshez?