Szeretettel Nagy-Britannia helyett Magyarországról: a távoktatás nem ismer határokat

A januári vizsgaidőszak után több, magamhoz hasonlóan Nagy-Britanniában tanuló barátommal konstatáltuk, hogy túl vagyunk az első felén, innen kezdődnek az izgalmak. A másodév feléhez érve joggal érezhettük úgy, hogy elkezdtük érteni, amit másfél éve hallgatunk, és bár a következő időszak elég rakkolós, könyvtárban red bullozós és szakdolgozatírós lesz, a dolgok legjobb része mégiscsak most jön. Tévedtünk.

Tényleg elkezdődtek az izgalmak, de nem úgy, ahogy vártuk.

Nagy-Britanniában jó ideig a radar alatt repült a koronavírus-járvány: Boris Johnson miniszterelnök csak március 23-án rendelte el az akkorra Európában már szinte mindenhol bevezetett általános vesztegzárat. Azt azonban már korábban sejteni lehetett, hogy a szigetországban nem ritkán több tízezer fős egyetemek hamar gócponttá válhatnak, így az intézmények március 17-23. között gyakorlatilag országszerte bezártak. A tanítás először csak határozatlan időre, hamarosan azonban a tanév végéig – beleértve a vizsgákat – az internetre költözött.

Az egyetemi városok napok alatt kiürültek. A britek könnyedén hazatértek szüleikhez, a külföldi diákoknak azonban szembe kellett nézniük a hazarepülés velejáróival: kezdve a karanténba vonulással, egészen a sebtiben megvett repülőjegyek horribilis áráig.