Mint a szerzők kifejtik, amikor a téma felvetődik, mindig csak az oroszokra és a kínaiakra mutogatnak, ám közben demokratikusan megválasztott vezetők is egyre jobban élnek a tudatos félretájékoztatás eszközével, ami messze nem ugyanaz, mint a propaganda. Nem alapozódik sem ideológiákra, sem tényekre. Az jellemző rá, hogy semmi sem igaz benne, viszont minden lehetséges. Célja az, hogy többféle üzenettel összezavarja az embereket - ilyen megfontolásokból akármit be lehet dobni, ezért sokkal veszélyesebb, mint a propaganda.
Egyre inkább bevetik politikai okokból, terjesztői már nem az agyakat és a szíveket igyekeznek megnyerni, hanem hogy megosztottságot igyekeznek szítani. A következmény a zűrzavar. A közvélemény már nem tudja, mi az igaz és mi a hamis, ezért megadja magát a zsigeri törzsiségnek, mert ott azt hallja, amit a leginkább szeretne. Fokozódik a polarizálódás, a kampány célba ért. A járvány nagy lendületet adott az ilyen törekvéseknek a demokratikus világban.
