„A bennünk lévő halálfélelem nem nő, hanem csökken, ha szembe merünk nézni halandóságunk tényével” – áll a nemrég megjelent A halál életkérdés című kötet előszavában. Bérczes Tibor író, műfordító egy éven keresztül beszélgetett mostani interjúalanyunkkal, Biró Eszterrel, a Magyar Hospice Alapítvány pszichológusával, hogy közösen keressék a választ a halállal, gyásszal, veszteségfeldolgozással kapcsolatos kérdésekre, amelyek valamikor, valamilyen formában egészen biztosan mindannyiunkat érintenek. Az interjúkötet a megrázó téma ellenére igyekszik tudatosítani: az élet végéről szóló beszélgetések legalább annyira szólnak az életről és annak gazdagságáról, mint a halálról.
hvg.hu: Tizenhét éve dolgozik az óbudai hospice-ban, számos beteg és hozzátartozó történetét ismerhette meg. Hogyan lehet az, hogy még mindig keveset beszélünk a halálról, sőt, igyekszünk elkerülni a téma mélységeit, és otthon meghalni ma az egyik legnagyobb tabu?
Biró Eszter: Míg korábban nem volt mód kizárni a halált az otthonokból, addig mára gyakorlatilag megszűnt az otthoni haldoklógondozás. Ehhez egészégügyi és lelki segítség is szükséges. Azon a szinten, ahogy régen csinálták, most is tudnák, de a hozzátartozók nem nyugszanak bele abba a szintbe, és nem is szabad. Ha száz évvel ezelőtt valaki otthon haldoklott rákban, annak semmilyen módja nem volt a fájdalomcsillapításra, és ehhez nem szabad nosztalgiából visszanyúlnunk: a családi együttlétet kell kiegészítenünk azzal, amit az egészségügy tud kínálni.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
