Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A kiélezett amerikai elnökválasztási küzdelemmel foglalkozik most a világsajtó. Egyvalamiben egyetértenek: az Egyesült Államok jövője bizonytalan.
A vezető európai lap, Financial Times vezércikke szerint nem sok bizonyosságot hozott a történelmi választás az USÁ-ban. Hogy Trump már az eredmény közzététele előtt megpróbálta felelőtlen módon lejáratni Bident, az egyértelmű, Amerika jövője viszont teljesen bizonytalan. Már túl azon, hogy megy tovább a jogi birkózás. De a demokraták a Szenátusban nem szerzik meg a többséget, azaz nem lesz szociáldemokrata fordulat az amerikai politikában, és ez kihat az egész világra.
Ugyanakkor látnivaló, hogy az USA nem végzett egyszer s mindenkorra Trumppal, sőt. Négyéves szerepét immár nem lehet kisiklásnak tekinteni, a jövőben is tartósan és nagy mértékben befolyásolja a közéletet. Ő lesz a republikánus ellenzék hangja. Biden ugyan enyhíteni fogja a feszültséget, de a demokráciához két, etikailag szilárd párt szükséges. Ám az egyik éppen most esik ki a sorból, és lehet, hogy mindörökre.
A New York Times legfrissebb kommentárja ugyanazt követeli, mint nem sokkal korábban a másik vezető újság, a Washington Post: számolják meg az összes szavazatot, ne hallgassanak az elnökre. Mert csak így derül ki, mit akarnak az emberek, de ehhez még akár napok kellhetnek. Hiszen a részvétel rekordszámú volt, viszont a járvány miatt tízmilliók levélben szavaztak. Ám Trump nem arról igyekszik meggyőzni mindenkit, hogy ez a dolgok természetes menete, pont az ellenkezőjét csinálja.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.