Ceaușescu Romániájában nő fel, Kolozsvár multikulturális hagyományai között, egyszerre válik kisebbségi magyar nacionalistává és erdélyi kozmopolita literátorrá. Az erdélyi magyar költészet érthetően önsajnáló hagyományainak merész, játékos, ötletes megújítójává, és ezzel párhuzamosan bátor ellenállóvá a régió talán legijesztőbb nacionálbolsevik, neosztálinista rendszerével szemben. Bátor és könnyed egyszerre. A ’70-es évek végén körbejárja a világot Herder-ösztöndíjasként, minden különcöt megtalál, akik csak elszármaztak, elmenekültek innen. Vonzalma a képtelen ötletek iránt költészetében éppen úgy megmutatkozik, ahogy későbbi „közéleti tevékenységében”.
Miközben ír és szerkeszt, összerakja az ottani, minden etnikai közösség számára kollektív jogokat követelő, jogsértéseket dokumentáló Ellenpontok című folyóiratot, többek között a DK mai EP-képviselőjével, Ara-Kovács Attilával. Ceaușescu Romániájában csinál magyar szamizdatot huszonévesen, a nyolcvanas évek elején – ez volt a legszebb, legképtelenebb közéleti ötlete. Legjobb pillanatait a groteszkség derűje jellemezte, bizarrnak, mégis viccesnek és érdekesnek találta az életet.
Volt, amiben mélyen és komolyan hitt. Az Ellenpontok bizonyosan ilyen volt. Lebuktak, nagy árat fizetett ő is azért, mert hinni merészelt a személyes és közösségi méltóság lehetőségében Kelet-Európában. Ahogy ifjúsága barátját, Tamás Gáspár Miklóst, úgy őt is elzavarják végül Romániából.
