„A Néppártnak most kell kitennie a Fideszt”
Most jó esély kínálkozik arra, hogy a kereszténydemokraták szembeforduljanak saját szélsőjobboldalukkal – írja az EUobserverben a Berlinben működő független civil szervezet, a Democracy International Reporting igazgatója.
Michael Meyer-Resende hangsúlyozza, hogy sem a magyar, sem a lengyel kormánypárt nem konzervatív. A 20. század elejének szellemét élesztették újjá, azaz a szélsőséges nacionalizmust és a tekintélyelvű kormányzást. Ám az EPP-nek meg kell ragadnia a lehetőséget, hogy mindkét országban erős az ellenállás a hatalommal szemben, illetve hogy Amerikában Biden győzött, és végre határozottan el kell határolódnia ezektől az erőktől.
A magyar és a lengyel vétó feltárta, milyen törésvonal húzódik az EU-ban. A két kormány álláspontja azonban igazolhatatlan és elfogadhatatlan. Arra hivatkozva utasítják el a jogállami mechanizmust, hogy a bíróságoknak kell megállapítaniuk a jogsértést, nem a tagállamoknak. Egyben ragaszkodnak ahhoz, hogy az idevágó vizsgálatokat a 7-es paragrafus alapján kell lefolytatni. Naná, mert ott a szavazási rendszer a vétkeseknek kedvez.
Orbán benézte ellenfelei elszántságát, mostantól lesz igazán csúnya a vétóvita
Rosszul mérte fel a helyzetét Orbán Viktor, és Brüsszel is alaposan elszámolta magát. Szakértőink szerint így alakulhatott ki, hogy a jogállami mechanizmus kérdésén zátonyra futhat az Európai Unió eddigi legbátrabb projektje, a közös hitelfelvétel. Kiút kevés maradt, és őszintén senki sem keresi.