Euronews: A Szájer-ügy a kormánymédia működését is leleplezte
Az Euronews szerint a Fidesz brüsszeli erős emberének dicstelen bukása arról is sokat elárul, miként működik ma Magyarországon a hatalom szekerét toló sajtó. Egy ilyen ügybe persze bárki belebukna, de ez esetben a történtek sokat árthatnak a kormány hitelességének is, hiszen Orbán keményen melegellenes vonalat visz, idáig nem kis részben a most lemondott politikus közreműködésével. Ennek megfelelően Brüsszelben képmutatónak minősítik, amit a képviselő és a Fidesz művelt.
Egy francia baloldali EP-delegátus ezt úgy érzékeltette, hogy állomáshelyén Szájer élt a melegeknek járó szabadsággal, míg saját pártja Magyarországon elítéli a meleg közösséget. Miközben ő volt annak az alaptörvénynek a megalkotója, amely diszkriminálja az ilyen embereket.
Ám hogy pontosan mi játszódott le múlt pénteken abban a bizonyos brüsszeli lakásban, azt aligha ismerheti meg teljes egészében a lakosság jó része, mivel a hatalom ellenőrzi a sajtó zömét, így a tények csak szórványosan kerülnek bele a magyar tömegtájékoztatásba. Végh Zsuzsanna, az Európai Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet kutatója szerint az érzékeny részleteket nem tartalmazzák a közmédia, illetve kormánybarát sajtó anyagai. Még az sem derült ki, hogy itt egy meleg gruppenszex partiról volt szó.
Üzleti féltékenység okozta Szájer lebukását? Az orgiaszervező lakásában jártunk
Napok óta mesél, közben azzal vádolják, hogy hazudik - a hvg360 felkereste annak a partinak a szervezőjét, amely után Szájer Józsefet kábítószerrel a hátizsákjában fogták el a rendőrök. David Manzheley kitart eddigi verziója mellett a történtekről, és kitartóan állítja, hogy a bulijaira további fideszes kötődésű emberek is járnak.