A hazai szingliszubkultúra bemutatásakor mind mélyebbre igyekeznek ásni a szociológusok. Rövid Irén, az egyedülállók e speciális csoportjának szakértője pár éve már bebizonyította (az utolsó népszámlálási adatokat elemezve), hogy nemcsak a 20–39 éves értelmiségiek között akadnak jelentős számban független és gyermektelen hajadonok, illetve férfiak, hanem az érettségizettek, a szakmunkások és a legfeljebb 8 osztályt végzettek között is.
Egy, a napokban megjelent újabb publikációjában pedig a kutató már azt is vizsgálta, milyen foglalkozásúak leggyakrabban a hazai „magánzók”.
Rövid Irén arra a következtetésre jutott – immár a 2016-os mikrocenzus adatai alapján –, hogy