Miért éppen akkor nyílna tér az ellenzék számára, amikor Orbánék a vírusválságra hivatkozva magát a parlamentarizmust számolják fel? Ugyanis ezt teszik azzal, hogy az Országgyűlést minden tiltakozás ellenére határidő nélkül függesztik fel. Ahogyan ezt teszik azzal is, hogy digitális alternatíva nélkül takarítják el az útból a népképviseletet (miközben az ellenzékmentesített Alkotmánybíróságnak megengedik a távvitát és a távszavazást).
A kormányt eddig sem gátolta semmi az intézkedéseiben, de a felhatalmazási törvénnyel a miniszterelnök egyik régi álma teljesült. Az időkorlát nélküli politikai teljhatalom birtokában Orbán most már kedvére eltrükközgethet akár a következő parlamenti választásig.
Továbblépni akkor tud az ellenzék, ha belátja, hogy ahol a parlamenti demokrácia oly egyszerűen ki- és bekapcsolható, mint a kirakatvilágítás, ott valójában már régen csak látvány. S hogy az is marad a NER végezetéig, még akkor is, ha a járvány múltával (vagy pávatáncos „engedményként” a külföldi felháborodás miatt) visszabillentik a kapcsolót, és új meghívót küldenek neki.
A kérdés az, vágynak-e az ellenzék képviselői a visszahívó szóra. Felmérik-e, hogy eddig is halott intézményt szolgáltak, s készek-e tenni most már a valódi dolgukat, a független társadalom megszervezését, amely eddig is a NER álparlamentjén kívül várt rájuk.
Parlamenti kontroll nélkül állhat majd fel az a válságkezelő szuperszervezet, amely a következő egy-két évben meghatározza, ki milyen feltételekkel élheti tovább az életét. Ám a kormány még gondolkodik, és a jelek szerint az ostor a legkiszolgáltatottabb munkavállalókon csattanhat.