Leállított légi járatok, kiürült repülőterek, elnéptelenedett utcák Párizsban, Velencében és New Yorkban, kihalt tengerpartok a népszerű üdülőhelyeken – a koronavírus legnagyobb gazdasági áldozata az idegenforgalom és mindaz, ami azzal összefügg. Az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) adatai szerint a szektor közvetlenül és közvetve tavaly a világ gazdasági összteljesítményének a 10,3 százalékát adta, ami 8,9 ezermilliárd dollárral volt egyenértékű. A szervezet úgy becsüli, a járvány nyomán ennek több mint a negyede, 2,7 ezermilliárd dollár tűnhet el az idei bevételekből. Vagyis a gazdasági kár több mint ötszöröse annak, amit a 2008-ban kirobbant válság okozott az ágazatban.
Gazdasági válság: tízmilliók állása a tét – egyetlen ágazatban
Tömegek veszíthetik el munkájukat az idegenforgalomban a koronavírus miatt, a kiesett bevételt pedig ezermilliárd dollárokban mérik. Néhol azonban még próbálják menteni a szezont.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.