Legalábbis ez derül ki abból a pályázatból, amelyet a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. hirdetett meg a Közbeszerzési Értesítőben. Pedig tanácsadók eddig is szép számmal voltak az ágazatban – többek között a kormányfő lánya, Orbán Ráhel is ebbe a körbe tartozott. A feladat azonban most egy kicsit bonyolultabb, mert nem egy prosperáló gazdaságban kell kínálgatni a turisztikai attrakciókat, hanem a betegség miatt aggódó és anyagilag is legatyásodott embereket kell rábeszélni, hogy a maradék pénzükből utazzanak, s higgyék el, hogy még véletlenül sem találkoznak koronavírussal.
Már megint nem azok kaptak segítséget, akiknek igazán kéne
Bértámogatásra még a kormányfő közvetlen környezete számára oly kedves turizmusban sincs extra pénz, de a tanácsadók kifizetésére azért akad ötmilliárd forint.
Letartóztatásban marad Matolcsy György
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól
Az ügynökaktás oldal leállítását és Tarr Zoltán lemondását követeli a Lezsák-hiba miatt a Fidesz
Török Gábor az ügynökaktákról: A kapkodás, a félmunka, az adagolás és a hiba képes megölni a bizalmat
Europion-felmérés az ügynökaktákról: a többség kételkedik Orbán Viktor történetében
Tóta W. Árpád Vágó Istvánról: Vajon ártott valaha valakinek? Esendő, becsvágyó ember volt, de nem tudhatjuk
Nem volt mindenki ügynök, hol vannak a Kádár-rendszer ellenállói?
Itt a nagy vízügyi bejelentés: kész a vízmegtartási akcióterv, 221 milliárdot szán rá a kormány
Megszünteti a kormány az Élelmiszermentő Központot, amely négy éve nem képes semmit sem csinálni
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Szikora János rendező: Kivert a víz, hogy én mit keresek ezek között az akták között
Cristiano Ronaldo bejelentette, visszavonul a portugál válogatottól
Néhány óra alatt elvesztette értéke hatodát a Rheinmetall
Pilz Olivér: Azt szeretném, hogy a tankerület ne a sötét oldal legyen
„Ennél szuperebb ellenzéket rajzolni nem tudna magának Magyar Péter” – Kéri László és Tóta W. Árpád a Tisza-kormány első félévéről
Váratlanul irányt váltottak az USA-ba tartó orosz üzemanyag-szállító hajók
Egy tanker Brazília felé fordult, a másik Algéria mellett várakozik.