Magyarország nem azért akkora, amekkora, mert a győztes nagyhatalmak 1920-ban így döntöttek, hanem azért, mert nem a Trianont eltemető náci Németország és fasiszta Olaszország nyerte a második világháborút. Révész Sándor publicisztikája.
Most, hogy túlestünk a századik évfordulón, megkérdezhetjük, miért is nem hetvenhárom az a száz? Vajon miért nem február 10-e a Nemzeti Összetartozás Napja? Miért múlt el nyomtalanul az országcsonkítás hetvenedik évfordulója 2017. február 10-én? Miért nem zúgtak a harangok három évvel ezelőtt, azon a gyászos februári napon délután öt óra negyvenkilenc perctől? És miért nem fogják nyúzni azokat a harangokat a 75. évfordulón sem? És a századikon sem, 2047-ben? Miért nem érdekel senkit az a nap, és az a perc, amikor aláírták 1947-ben a Magyarország jelenlegi határait meghatározó szerződést Párizsban? Miért szól ehelyett minden egy többszörösen fölülírt szerződésről?
Miért elfelejtett dátum 1938. november 2-a, amikor részben érvénytelennek mondták ki a trianoni szerződést. Akkor mindenki tudta, minden lap megírta, hogy leomlott a trianoni határ, hogy a bécsi döntés a trianoni szerződés szétszakítását jelenti, hogy „a magyar igazság széttörte a trianoni rabbilincseket”. (Friss Újság, 1938. november 4.)
Cunamiként zúdítja a kormány a támogatásokról szóló bejelentéseket az emberekre a Pride miatti blamázs óta, hátha ezzel szavazókat nyer vissza. Pedig ezek a támogatások valójában azt mutatják, hogy az állam továbbra is igyekszik kivonulni a szociálpolitikából, és az egyénre próbál hárítani minden felelősséget – mondja Kramarics Szandra, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója.
