A pedofilok többsége nem szándékosan akar rosszat a gyermekeknek. Ezt éppoly kevesen tudják, mint azt, hogy a pedofilok terápiában részesülhetnek. A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetőinek többsége valójában nem is pedofil, ugyanakkor a viselkedésük, tüneteik alapján pszichiátriailag pedofilnak minősíthető emberek nagy többsége közvetlenül sohasem tesz kárt gyerekekben.
Az előbbi csoportba részben azok tartoznak, akiket a szakirodalom szituációs elkövetőknek nevez, vagyis akiket nem a hajlam, hanem az alkalom – vagy éppen annak hiánya, azaz felnőtt partner meg nem találása – sodor gyerekek közelébe. Edzők, tanárok, mostohaszülők, nagybácsik, szexturisták, papok és sokan mások lehetnek ilyenek.
És vannak olyan közönséges erőszakos bűnözők is, akiknek az áldozataik között a felnőttek mellett lehetnek kiskorúak, mert örömet jelent számukra, ha fölényben érezhetik magukat.
A köznyelv azonban a pedofil kategóriába sorolja mindazokat, akik szexuális szándékkal közelednek gyermekekhez. Bonyolítja a helyzetet, hogy a szakértők véleménye megoszlik abban, vajon betegségnek tekinthető-e a szó szoros értelmében vett pedofília.
