Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az utóbbi húsz évben nem került olyan kevés diák a felsőoktatásba az úgynevezett általános eljárásban, mint idén, s ez különösen a vidéki egyetemeknek okozhat majd gondot. A tanárképzés katasztrófa képét vetíti előre.
A jelentkezők közel háromnegyedét már felvették az egyetemekre, sőt „ilyen magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők” – dicsekedett a felsőoktatást felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium a múlt héten kihirdetett felvételi eredményekkel. E rövid közleményből is látszik, hogy a statisztika sok minden kozmetikázására alkalmas. Az arányok mögötti valóság ugyanis az, hogy az utóbbi húsz évben idén volt a legalacsonyabb a jelentkezők száma, 91 460, ez 20 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi évben. Közülük 68 112-en már bekerültek az egyetemekre – ez 10 ezres mínusz tavalyhoz képest, és szintén az elmúlt húsz év negatív rekordja.
Hogy ne legyen még nagyobb a baj, akit lehetett az úgynevezett általános eljárásban, azt az egyetemek fel is vették, ezért lett a jelentkezőkhöz képest magas az arányuk. De meglehetősen nagy bravúrra vall sikerjelentést kihozni ezekből a számokból, amikor nyilvánvaló, hogy ezt a magas arányt csak úgy lehetett elérni, hogy az egyetemek túlnyomó többsége engedni volt kénytelen a követelményekből.
Alaposan meg is érzik a felsőoktatási intézmények a jelentkezők számának visszaesését, ami nekik létkérdés, hiszen a hallgatók száma után kapnak pénzt az államtól, és a tervek szerint ez marad a jövőben is a finanszírozás egyik alapja. Kompenzálni sem lehetett mindenhol a követelmények engedésével, hiszen például a kecskeméti Neumann János Egyetemre eleve feleannyian jelentkeztek első helyen, mint tavaly, márpedig ennyi diákból nem lehet pótolni a jelentkezők elmaradását.
Leginkább persze szokás szerint a kisebb és vidéki egyetemek jártak rosszabbul, a budapestiek jobban fel tudták tölteni a helyeiket. Az ELTE és a Műegyetem alig vesztett pár százalékot tavalyhoz képest, s a Semmelweisre is majdnem ugyanannyi diák jutott be, mint az előző évben. A műszaki oktatásban szintén erős Óbudai Egyetem viszont harminc százalékkal csekélyebb létszámmal kénytelen számolni.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.