A hűtlen kezeléssel gyanúsított volt bankvezérnek nincs helye egy tőzsdei cégben
Töröcskei István pannErgys pályafutására a cégbírósági bejegyzés tett pontot.
Töröcskei István pannErgys pályafutására a cégbírósági bejegyzés tett pontot.
A legnagyobb urakat is lehet büntetni, ha kitartóan nem vásárolunk tőlük – jöttek rá 1880-ban a Charles Boycott ellen tüntető írek. A világ most újra bojkottokkal van tele, ám elég kevés közülük a sikeres. De megvannak a módszerek arra, hogyan lehet győzelemre vinni egy ilyen tiltakozást.
Hogy a magyar kormányfő segíti a boszniai szerbek vezérét, azzal Európa biztonságát veszélyezteti, egyben felháborítja a szövetségeseket, ám eljárása mögött stratégiai megfontolások rejlenek – írja Alexander Rhotert, aki igen jártas a Balkán dolgaiban, illetve Keno Verseck, ő pedig a magyar politikában van otthon.
A néhányak számára egyszerűnek tűnő hulahoppozás mögött olyan erők összetett kölcsönhatása rejlik, amelyeket idáig még a fizika alapszintjén sem értettek.
A turizmus tavaly elérte a válság előtti szintet Magyarországon is. Az idei év még jobbnak ígérkezik. A szállodaüzemeltetés azonban a megemelkedett költségek miatt egyre kevésbé jövedelmező. A marketingen van mit javítani.
Egyre élesebb a feszültség Kína és az Egyesült Államok között, az ázsiai ország most az USA szórakoztatóiparának csap oda válaszul Donald Trump védővámjaira. Önmagában a filmipar nem képvisel akkora értéket, hogy csak ettől meghajoljon Trump, a lépésnek a szimbolikája viszont kétségtelen, és a szórakoztatóipar többi szegmensében is szívhatják a fogukat az amerikai vevők.
Donald Trump őrültségeit feltartóztathatja, de Kanada legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfője is lehet az új liberális vezér, Mark Carney, aki újoncként érkezett a politikába a bankvilágból.