A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Hogyan irányította Vidnyánszky Attila a Magyar Teátrumi Társaságot, hogy és hol születtek a döntések, milyen mozgástere volt a Színházművészeti Bizottságnak? – erről beszélünk Vasvári Csaba színésszel, az előbbi szervezet volt alelnökével, az utóbbi testület korábbi elnökével.
HVG: Mit gondol, miért kellett Vidnyánszkynak minden, még a Színművészeti is?
Vasvári Csaba: Hübrisz – válaszolná rá a színházi szakemberek többsége. A nagy tragédiákat mindig a főszereplő végzetes gőgje és a makacs büszkeség irányította hibás döntések sorozata mozgatja. Talán egy klasszika-filológusba oltott pszichológus tudna jobban válaszolni arra, milyen frusztrációk, hiúságok, revansvágyak mozgatják.
HVG: Azért önt kérdezem, mert 2011-től együtt ült vele az emberi erőforrások miniszterének tanácsadó testületében, a Színházművészeti Bizottságban, egyebek mellett a mai kulturális államtitkár, Fekete Péter társaságában.
V.Cs.: Pár évig. De ez nem elég arra, hogy valakit igazán megismerjünk. Amúgy akkoriban a bizottság igyekezett szakmai alapon javaslatokat tenni a teátrumok besorolásáról, támogatásáról. Figyeltünk arra is, hogy a színházigazgatói pályázatokat elbíráló bizottságok szakmailag kiegyenlítettek, több szempontból többszínűek legyenek.
Parászka Boróka: Ki lehet-e lépni a Vidnyánszky-mókuskerékből?
Amit az SZFE körüli harcban látunk, az nem "értékvita" vagy "identitásküzdelem", és nem a nemzetiek és nemzetellenesek harca, írja szerzőnk. Szerinte éppen ettől a szimbolikus nyelvtől kellene szabadulni, éppen a rendszer szimbolikus játszmáit nem szabad újrajátszani. Voltak, akiknek ezt a csapdát az SZFE-demonstrációkon sem sikerült elkerülniük.
HVG: Általában mégis jobboldali jelöltet támogattak ezek a bizottságok, mint az az Újszínháznál is történt.
V. Cs.: És Jordán Tamás Szombathelyen? Kováts Adél a Radnótiban? Ennél azért színesebb ez a történet. Nekünk még valós vitáink voltak a Színházművészeti Bizottságban, a budapesti színházak többségének élére pedig nem kormányközeli vezető került. A Katona, az Örkény és a Radnóti költségvetése minden évben növekedett. De fontos hangsúlyozni, hogy ezek a bizottságok és a Színházművészeti Bizottság nem döntéshozó, hanem döntés-előkészítő testületek voltak.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.