A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A román himnuszba beletörik az ember nyelve, a román nemzeti ünnepen pedig megfagynak vagy pacallá áznak az emberek. Románia nem tud ünnepelni – ezt a kritikát nem valamelyik mindenre elszánt magyar nacionalista fogalmazta meg, és nem is a Trianon-emlékév körüli nyilatkozatháború hozta felszínre az egyesülés ünnepének nevezett nap körüli vitát. Egy román politikus nyilatkozott így évekkel ezelőtt, amikor még fel sem merült, hogy június 4-e „gyásznap” lesz Magyarországon, vagy hogy a két ország Trianon-törvényekkel versenyez majd egymással.
Trianon elítélésében egységes volt a magyar sajtó, aztán felbomlott az összhang
A fölháborodás folyamatos moraját a maga szája íze szerint hangosította fel 1920 első félévében a magyar sajtó, amely június 4-én ritkán tapasztalt nemzeti egyetértésben gyászolt. Bár a cenzúra akkor is dolgozott, az újságok tudósíthattak a békediktátum elleni tüntetésekről is.
Az 1918-as gyulafehérvári „nagy nemzetgyűlés” december 1-jei napja – amelyen az egybegyűltek döntöttek Románia és Erdély egyesüléséről – azóta vitatott, amióta 1990-ben Ion Iliescu akkori államfő nemzeti ünneppé nyilvánította. A román történészek azért kifogásolták ennek a dátumnak a kitüntetettségét, mert a gyulafehérvári nagygyűlésen, a hivatalos indoklással ellentétben, nem Románia egyesüléséről határoztak, így nem is ez a mai, modern, úgynevezett Nagy-Románia létrejöttének napja. Ugyanis 1918. december 1-jén a résztvevők csak „kinyilvánították akaratukat” azzal kapcsolatban, hogy a Román Királyság egyesüljön Erdéllyel, a Bánáttal, a Körösök vidékével és Máramarossal. Az „igazi” Nagy-Románia azonban Besszarábia, majd Bukovina csatlakozásával akkor már létrejött, mégpedig 1918. november 28-án.
