A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Egyre többször ír a kormánypárti sajtó – illetve nyilatkoznak kormánypártiak – arról, hogy milyen szörnyű körülmények között tanultak és laktak eddig az SZFE-s diákok (Bencsik András megfogalmazásában: szutykos odúban), de most, hogy elérkezett az új aranykor, „az új vezetésnek köszönhetően” már jól felszerelt és felújított épületek adnak majd otthont az oktatásnak, a romos kollégium helyett sokkal szebb helyen lakhatnak a hallgatók, a lepusztult (és gyorsan a református egyháznak adott) Ódry Színpad helyett korszerűbb játszóhelyet kap az SZFE.
És valóban, nehezen vitatható, hogy sokkal méltóbb körülmények között tanulhatnak majd a diákok ezentúl. Vannak ugyan különböző ellenérvek: mennyire szerencsés az eddig nagyjából egy helyre fókuszált oktatást szétszórni a városban, megfelelő hely lesz-e az Uránia a vizsgadarabok bemutatására, a kollégiumi férőhelyek száma valóban több lesz-e, mint eddig stb., de most nem ezekkel foglalkoznánk.
Inkább gondolkodjunk el azon, hogy jobb lesz-e az átszervezéstől az oktatás színvonala.
Valószínűleg a művésznek készülők és a művészetet oktatók tudják a legjobban, hogy a forma és a tartalom viszonya ennél sokkal bonyolultabb. Eörsi István zseniális „gyerekverse”, a Bugyi leng a szélben juthat eszünkbe:
