A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Nyugati szövetségeink mögött értékek vannak és geopolitika. Oroszországgal szemben világos álláspontot kell képviselnünk, írja véleménycikkében a Respekt cseh hetilap főszerkesztője, Erik Tabery.
Az 1989-es bársonyos forradalom óta alig volt olyan viharos két hete a Cseh Köztársaságnak, mint legutóbb.
A kormány bejelentette, hogy orosz ügynökök a felelősek egy 2014-ben, a morvaországi Vrbetice faluban elkövetett robbantásért, amelyben ketten haltak meg. A volt miniszterelnök, Bohuslav Sobotka úgy fogalmazott, ez a legsúlyosabb orosz támadás cseh földön 1968 óta; történelmi pillanat, amikor lépni kell.
Budapesten át utazhatott két orosz ügynök a csehországi robbantáshoz
Saját nevükön érkeztek diplomáciai útlevéllel. Feltehetően a robbantás előkészítésében vettek részt négy további társukkal.
Csehország lépett is. Tizennyolc, a prágai orosz követségen dolgozó titkosügynököt kiutasított, ami természetesen moszkvai cseh diplomaták hazaküldésével járt. Ennél azonban fontosabb a fordulat, amit ez jelent a cseheknek, vagy akár egész Közép-Európának.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.