Világpolitikai ügy lett abból, hogy nem tudni, honnan ugrott ránk a koronavírus

A természetből vagy egy vuhani laboratóriumból szabadult-e el a kórokozó? Egyelőre mindenki azt hisz, amit akar, mert egyik verzióra sincs bizonyíték, de ahogy Kína kezelte az ügyet, az nem csak az összeesküvés-elméletek híveit késztette gyanakvásra.

Világpolitikai ügy lett abból, hogy nem tudni, honnan ugrott ránk a koronavírus

Elemében érezte magát Donald Trump amerikai elnök, amikor a múlt szombaton, három hónap után újra közönség előtt, politikai eseményen lépett fel a republikánus párt észak-karolinai gyűlésén. Végtelen bölcsességét látta igazolva abban, hogy utódja, Joe Biden arra kérte az amerikai hírszerző közösséget, hogy vizsgálja meg: a világon eddig 174 millió fertőzést és 3,7 millió halottat okozó új koronavírus a természetből vagy egy vuhani laborból szabadult-e el.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.