Révész Sándor: Ki az állammal a médiából!
Egy Orbán utáni kormány több dolgot tehet a média és a sajtó szabadsága érdekében. Egy dolgot biztosan nem: amit az ellenzéki szövetség most javasol. Vélemény.
Az ellenzéki szövetség lefektette a közös alapot, amelyen állni próbál. Ennek részeként azt is meghatározta, miként fogja helyreállítani a média és a sajtó szabadságát.
Úgy, ahogy biztosan nem lehet.
Olyan állami médiával számol, mely „ellátja a pártatlan és sokszínű köztájékoztatás megvalósításához szükséges feladatokat”. A közszolgálati médiát teljesen „újrastrukturálnák”, s ennek fő szempontja lenne „a teljes függetlenség és pártatlanság szakmai és politikai tekintetben egyaránt”. Létrehoznának egy közmédia-holdingot, mely az önálló rádiós, televíziós és hírügynökségi gazdasági társaságok működtetéséért felel, úgy, hogy szakmai, tartalmi kérdésekbe nem szólhat bele.
Ilyen a mesében van. Ehhez hasonló pedig olyan országokban, ahol a pillanatnyilag kormányzó és pillanatnyilag ellenzékben lévő pártok együtt állnak a média- és sajtószabadság közös alapján.
Tényleg kormánypártibb a német közmédia, mint a magyar? Orbán meglepődne
A német köztelevízióhoz képest a magyar kevésbé kormánypárti - mondta a közelmúltban a magyar miniszterelnök. Tudósítónk a cikkében a honi tévéviszonyokhoz szokottak számára nyújt bepillantást a német közszolgálati újságírás működésébe.