A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A mostani járvány jelentősebb változásokat hoz a tudatban és a sorskérdésekben, mint 1989
– ezzel a meghökkentő kijelentéssel lepte meg nézőit az online térben Bereményi Géza.
A Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János beszélgetett vele abból az alkalomból, hogy az író 75. születésnapjára megjelentették „összegyűjtött elbeszéléseit”.
Az idézőjelet az indokolja, hogy a kötet a válogatott novellák több korábbi kiadása után sem tartalmazza leltári értelemben Bereményi valamennyi elbeszélését, csak azokat, amelyek átmentek a szerző meglehetősen kritikus értékítéletén, és beleillettek legújabb könyvének koncepciójába.
Kimaradt például az 1978-ban megjelent Legendáriumból ismert Budapest című írás, benne olyan fontos mondatokkal, mint az apa rövid monológja a fiának: „Kis híján Wiener Neustadtban születtél, de a front gyorsabb volt nálad, ezért ide jöttünk. Van már egy nővéred, Irén, majd megismerkedsz vele, s majd meglátod, hogy milyen szép anyád van.” Ezt másfél tucatnyi oldallal később azzal egészíti ki: „Anyád már terhes volt veled, amikor a front átcsapott rajtunk, s mi gyalog jöttünk ide, ahol megláttad a világot.”
Aminek azok az életrajzi adatok adnak súlyt, hogy az édesapa, Vetró Géza a küzdelmes hazatérés és fia születése után lelépett, a Bereményi nagyszülőkre maradt, Vetró néven anyakönyvezett gyermek csak 15 évesen ismerte meg őt. Akkor, amikor mostohaapja után már Roznernek hívták. Vetró Irén pedig nem más, mint képzelt családtag. „Irént kezdetben az én kitalált nővéremnek gondoltam. Végül rájöttem, hogy Vetró Irén az én Múzsám. Ő intézi, hogy részt vehessek az irodalomban” – írta Bereményi a HVG kérdésére „életregénye”, a Magyar Copperfield tavalyi megjelenésekor.
